Szeged;lézerközpont;

- Szegedi lézerharcok

Átadták a hetvenmilliárdból épült az ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpontot a szegedi Öthalmi laktanya egykori területén. Orbán Viktor miniszterelnök megnyitóbeszédében kijelentette: "Létezik egy elterjedt tévhit Magyarországon, hogy egy kormány általi beruházás egy ellenzéki városban, az sikertelenségre van ítélve. Én ebben nem hiszek." Mindezzel arra célzott, hogy Szegeden épült meg a kutatóközpont, ahol 15 éve Botka László a polgármester, aki egyúttal Orbán kihívója is.

A kormányfő ezután arról beszélt, a beruházás megvalósítását azért nyerhette el az ország az európai döntéshozóktól, mert vállalta, hogy saját pénzéből és az unió nekünk szóló strukturális alapjából kihasítja a költségeket. Viták előzték meg – emlékeztetett a kormányfő –, hogy megengedheti-e magának az ország, hogy 70-80 milliárdot egyetlen beruházásra fordítson. „Akkor a három pályázó ország közül mi voltunk a legrosszabb bőrben, a döntés időszakában közelebb jártunk a csődhöz, mint Görögország. Mégis, 2011-ben úgy gondoltuk, megépítjük az ország modern kori történetének legnagyobb tudományos intézményét” – mondta, s jelezte, nem fért kétség ahhoz sem, hogy a helyszín Szeged legyen. Orbán állította: "Ez nem olyan beruházás, amivel Európához felzárkózunk, hanem ezzel Európa zárkózik fel a világhoz, ez elhelyezi a várost a tudományos térképen, sőt, talán ki is emeli ott.” A központ méretéhez képest még a Parlament is eltörpül a maga 18 ezer négyzetméterével – mondta. A kormányfő fokozta önellentmondásait, amikor arról beszélt: "Magyarország akkor lehet a jövő nyertese, ha tudományos kutatóközpontok egész sorát hozza létre". A Közép-európai Egyetem (CEU) bezárásáról nem beszélt.

"Orbán Viktor szégyenteljes módon kizárólag saját sikereként számolt be a szegedi lézerközpont felépítéséről, annak ünnepélyes átadása kapcsán. Szégyenteljes módon elhallgatta, hogy a létesítmény tervéről még az előző szocialista kormányok döntöttek, ahogyan szégyenteljes módon elhallgatta azt is, hogy a 2010-es kormányváltást követően a Fidesz minden eszközzel igyekezett megakadályozni és ellehetetleníteni a tudományos központ létrehozását" – hívta fel a figyelmet Ujhelyi István. Az MSZP alelnöke és európai parlamenti (EP) képviselője hozzátette azt is: "Orbán szégyenteljesen elhallgatta, hogy az Európai Unió és Szeged iránt érzett ellenszenve miatt majdnem meghiúsult ez a történelmi beruházás. A magyar kormányfő szégyenteljesen elhazudta azt is, hogy a projekt annak az Európai Uniónak a támogatásából valósul meg, amelyet a Fidesz épp meg akar állítani".

Egy gyanús induló már biztosan megúszta a 2014-es választási kampánytámogatási botrányt. Jogerősen megszüntették a nyomozást a kampány ötven napjában szállásra és üzemanyagra 62 milliót „elszámoló”, de így is csak 1578 szavazatig jutó Új Magyarország Párt ügyeiben – tudta meg lapunk. Értesülésünket megerősítették a Zala Megyei Főügyészségen: a költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indított nyomozást bűncselekmény hiányában szüntették meg. Mindez alátámasztja azokat a híreket, amelyek szerint az ügyészségek sorra leállították a feljelentett kamupártok ügyében indított nyomozásokat.