Rendkívül határozott vezető benyomását kelti Emmanuel Macron francia elnök. Két héttel megválasztása után szakszervezeti vezetőket fogadott. Célja ugyanis a vitatott munkaügyi reform gyors elfogadtatása. Az érdekvédelmi szervezetek attól tartanak, hogy a tervezett módosítások miatt könnyebb lesz felmondani a munkavállalóknak. Macron azonban úgy véli, hogy a változtatás elengedhetetlen a gazdaság talpra állításához.
Macron ugyanakkor nemcsak a gazdaság átalakítását tervezi: láthatóan a közélet reformja is beindult. A nagy belpolitikai fordulat egyik legnagyobb vesztese a Les Républicains, a Köztársaságiak nevű konzervatív párt. Macron „kivégezte” a párt elnökjelöltjét, François Fillont, aki már a második fordulóba sem került be. A megbénult konzervatívok azonban megkísérelnek alkalmazkodni a kialakult helyzetéhez. Visszavágásra készülnek. A leszerepelt hajdani államelnök, Nicolas Sarkozy úgy érzi, elérkezett az ő ideje. Az lett az álma, hogy a júniusi két képviselőválasztást követően pártja többségbe kerül a parlamentben, így Macronnak vele szemben ellenséges törvényhozással kell együttműködnie. Ez pedig felőrölheti erejét is.
Akad egy másik, kevésbé drámai forgatókönyv. Eszerint Macron pártja, a La République En Marche! (REM) koalícióba s kényszerül, s egy az államfővel szemben barátságtalan parlamenti többséggel kell együttműködnie. Mekkora erre az esély? Korábbi közvélemény-kutatások akár még sikerrel is kecsegtethették volna ennek az álomvilágnak a megszállottait, mert volt egyes felmérések még azt mutatták, hogy Macron mozgalma nem végez az élen.
Csakhogy az ultrakonzervatívok hamar kénytelenek voltak visszajönni a realitások talajára. Május vége táján, a Macronnal egyébként nem éppen felhőtlenül rokonszenvező Le Figaro közölte elsőnek a hírt, hogy az Ifop intézet immár 62 százalékban mutatta ki a centristaként fémjelzett új elnök általános elfogadottságát. A föltétlen egyetértők 12 százalékot tesznek ki, az inkább elégedettek ötven százalékot, és a kétkedők mindössze 20 százalékot. A párizsi bárka tehát nemhogy nem süllyed el a Szajnán, magabiztosabban siklik tovább. Ennek nyomán a Le Figaro szerkesztőségi vezércikke is már a „mérsékeltek kormányzata” minősítést alkalmazta. És jellemzésül Tony Blair volt brit kormányfőt idézte, aki szerint csekély a jelentőségük az olyan minősítéseknek, hogy egy kabinet jobb vagy baloldali-e, a fontos, haladjon az ország.
Franciaország igazi állapotára persze csak a június 18-án esedékes második parlamenti választási forduló után lehet majd következtetni. Macron akkor állíthatja össze a tárcavezetők végleges listáját. Edouard Philippe után új kormányfőt is kinevezhet, például a Republikánusok liberálisabb szárnyából, mint amilyen a nagytekintélyű lengyel származású Nathalie Kosciuszko-Morizet asszony, aki a fordulat idején az új államfő egyik legszilárdabb támogatója volt.
Optimális esetben Macron nemcsak stabil kormányra számíthat, hanem sziklaszilárd nemzetközi támogatásra is. Egyik legnagyobb híve Angela Merkel kancellár, akinek szánt szándéka a klasszikus Berlin-Párizs tengely föltámasztása.