A minap Farkasházy Tivadarral együtt az ATV „Csatt” című vitaműsorának vendégei voltunk. Velünk szemben Megadja Gábor és Pindroch Tamás vett részt az adásban. Már értesültünk róla, hogy lejátszódott a rendszer ellen tüntető civilek és Bayer fideszes újságíró - aki szerint a taknyukon és vérükön kellene kirángatni a parlamentből ezeket a civileket - „kávés beszélgetése”. A várható eredménytelen eredményt mind a négy résztvevő megállapította. A kezdés előtti pillanatokban Pindroch hozzátette: most se lesz ez másképp.
A beszélgetés közben leginkább Farkasházy őrizte meg a nyugalmát: arca beszéd közben mindvégig mozdulatlan maradt, semmiféle érzelmet nem árult el. Egy pillanatra sem emelte fel a hangját, miközben a rendszerszintű lopásokat sorolta. A másik két részvevő se látszott kibillenni a nyugalmából. Mégis, figyelemre méltó, hogy alig telt el egy kis idő, és mindenki egyszerre beszélt, ami miatt a néző olykor semmit sem érthetett.
Megadja és Pindroch az általuk támogatott rendszer aljasságait úgy kezelte, ahogy azokat az obszcén, piszkos titkokat szokták kezelni, melyeket nem szabad nyíltan elismerni. Farkasházyval arról is beszéltünk, hogy ebben a rendszerben már a kezdetektől érvényesült az ellenfelek nemzetből való kirekesztése. „Létezik burkolt antiszemitizmus. Létezik rájátszás erre…”. Ezt pontosan kifejezték az olyan kijelentések, mint hogy az „ellenfeleink idegenszerűek”, „a haza nem lehet ellenzékben” és a „centrális erőtér a maga természetességével képviseli a nemzeti érdeket”. Ezeknek van mögöttes jelentése. Mindez fideszes fülnek „olyan nyakatekert gondolat” volt, hogy lepergett.
„Ezek a tényszerű idézetek egy mondatot megérnek tőletek is”, fordult a műsorvezető feléjük. Pindroch azzal intézte ezt el, hogy „kifordítom” őket. Megadja szerint „egy fideszes választó egyáltalán nem azt a tartalmat tulajdonítja az idézett kijelentéseknek, mint Önök”. Nyilván az egykori antiszemita plakátokra hajazó plakátoknak sem, melyeken ezúttal nem egy zsidó, hanem Soros mozgatja dróton az ellenzéki politikusokat. Végül arra, hogy szerintem „a demokrácia álarcában működő diktatúra valósult meg…” – hát erre aztán volt kacagás, hátradőlt testek, magabiztos mosolyok: most aztán végképp győztek, ekkora hülyeség hallatán. „Azért ugye lehet tüntetni, meg itt beszélni…” gúnyolódott Megadja.
A fideszes hatalom korifeusai létrehozták a legális hatalmi bizonyosság demokratikusnak álcázott politikai színterét, melyről mindenki csak áttételesen érzékeli, hogy képzelt. Fenntartói nemcsak a nyilvánosság, hanem önmaguk előtt is e mögé rejtik el aljas hatalmi játszmáikat, hogy erkölcsi problémák nélkül legyenek képesek azonosulni velük. Ez adja meg számukra azt a fölényérzetet is, mellyel a nemzeti érdekek felkent, veleszületett védelmezőiként lépnek fel.
A valóság eme kikényszerített látszata mögött állami használatba veszik a gyűlöletet. És kacaghatnak, ha diktatúrával, politikai ellenfeleik kirekesztésével vádolják őket.
Kicsiben hasonlít ez ahhoz, ahogy a nemzetiszocialista vagy bolsevista alapon elkövetett borzalmaktól teremtették meg a távolságtartást azok, akik ezekért felelősök voltak. Például amikor azt állították, hogy a zsidókat csak új, keleti táborokba szállítják, vagy a polgári csökevényeket Szibériában átnevelő táborokba küldik „távol Moszkvától”. Este meg vagy klasszikus zenét hallgattak, vagy marxista-leninista szemináriumokon vettek részt. Így győzték meg magukat arról, hogy végeredményben azért kultúremberek, vagy haladó világnézetük van. Csak egy egészséges nemzettudat vagy egy kizsákmányolástól mentes jövő érdekében kell megtenni bizonyos kellemetlen, de szükségszerű dolgokat.
Ez a perverz rituálé válik ma is a hatalmi élvezet legfőbb forrásává. Afféle többlet: úgy uralkodni, hogy az demokráciának látszódjék, úgy nyerészkedni, hogy az „szorgos felcsúti gázszerelők vállalkozásainak” tűnjék. És „nemzetinek”.
