Nicolas Sarkozy;Boris Boillon;

Nicolas Sarkozy FOTÓ: Getty Images

- Bíróság előtt Sarkozy volt tanácsadója

Párizsban megkezdődött Boris Boillon francia diplomata pere. Nicolas Sarkozy volt francia elnök egykori tanácsadóját 2013 júliusában vették őrizetbe a párizsi Gare du Nord pályaudvaron, amikor egy Belgium felé induló vonatra akart felszállni, bankjegyekkel megtömött táskával a kezében. 

A franciák James Bondja néven emlegetett diplomata 350 ezer eurót és 40 ezer dollárt vitt magával, azt állította, hogy egy iraki cégtől kapta a pénzt, akiknek tanácsokat adott. A pénz tényleges eredetét azonban nem sikerült felderíteni. Boillont mindenesetre csalással és a vámszabályok megsértésével vádolják, s akár öt év börtönre ítélhetik, emellett 850 ezer euró pénzbírságot is kiszabhatnak rá.

A francia diplomácia 46 éves sztárja Algériában kezdte karrierjét, 2007-ben, Sarkozy megválasztása után különleges tanácsadóként dolgozott az Élysée-palotában. 2009-ben iraki nagykövetté nevezték ki, majd Tunéziában szolgált, azóta a magánszektorban tevékenykedik. Sarkozyt korábban azzal vádolták, hogy 50 millió eurót kapott a néhai líbiai elnöktől, Moamer Kadhafitól választási kampánya finanszírozására.

 

Donald Trump amerikai elnök beiktatása után kevesebb mint egy hónappal menesztett nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn él a hallgatás jogával az amerikai alkotmány 5. kiegészítése értelmében, s nem hajlandó maga ellen tanúskodni. Flynn megtagadta a washingtoni szenátus hírszerzési bizottsága által bekért dokumentumok átadását.