A szerencsést itt tényleg szó szerint kell érteni, mivel vasárnap délután négy órára meghirdetett eseményre már délben elkezdtek beállni a sorba. Olyan érzése volt az embernek, mintha az összes akkreditált vendég be akarna jutni a beszélgetésre, így a későn – mondjuk csak egy órával korábban – érkezők esetében némi lincshangulat alakult ki.
Tény, Clint Eastwood gigantikus filmsztár, annál is fontosabb rendező, így az is fontos, amit mond. Ezért volt némileg csalódás, hogy kérdéseket a „mesterkurzuson” a közönség nem tudott feltenni, hanem csak a hivatalból kirendelt moderátor, a Los Angeles Times kritikusa, Kenneth Turan. Pedig Clint nem beszélt mellé. Például, amikor szóba került a Don Siegel 1971-ben rendezte klasszikusa, a Piszkos Harry, Eastwood megjegyezte, hogy amikor a film kijött sokan felháborodtak rajta. Nem mellékesen Eastwood ezzel a filmmel kapta meg a „hard ass” gúnynevet, rengeteg filmben volt ő ezután a kemény férfi, még Callahan felügyelő karakterébe is bebújt négy további alkalommal.
„Azt mondták annak idején, hogy politikailag inkorrekt a film. Nos, ez volt az a történelmi pillanat, amely után a társadalmunk elkezdett politikai korrektségről beszélni. Ezt ma már totálisan túlzásba vittük, önmagunkat pusztítjuk vele. Teljesen elvesztettük a humorérzékünket” – hangsúlyozta a veterán filmes a véleményét az 1971-es első rész premierje kapcsán. Ugye, a Piszkos Harry az a film, melyben a 45-ös magnumjával a szimpla rendőri feladatokon túl egyben bíróként és ítélet-végrehajtóként lép fel Callahan nyomozó. Ezzel megszületett az öntörvényű zsaru archetípusa, mely nélkül ma már el sem képzelhetőek a modern akciódarabok.
A Nincs bocsánat kapcsán nevetve megjegyezte: azt tervezte, hogy öt percet marad a cannes-i vetítésen, majd kisétál róla, de aztán végül „benn ragadt, mivel nem tűnt olyan rossznak a film.” A film forgatókönyvét Eastwood még 1980-ban vette meg (a saját produkciós cége, a Malpaso révén), mert azt gondolta, hogy jó lesz egy utolsó westernnek. aztán tíz évig bedobta egy fiókba. De ha már a westernről beszélünk, persze kihagyhatatlan állomás színészi karrierjében Sergio Leone dollár trilógiája, melyben ő a híres név nélküli pisztolyhős. Ahogy Eastwood fogalmazott, akkor még ismeretlen tévészínészként kecsegtető volt a számára egy európai filmbe eljönni, ahol nem fehér lovon üldögélve kell fecsegni. Azért, hogy végül ezekkel a művekkel igazi sztár lett, pedig nem kér elnézést. Rendezőként pedig rengeteget tanult Leonétól és a már korábban említett Don Siegeltől. Előbbitől azt, hogy egy produkció esetében muszáj nagyban gondolkodni, utóbbitól a hatékonyságot. Ő maga például ezért is tartozik azok a rendezők közé, akik a forgatáson az első felvételt szeretik végül használni. „Ha első verzió működik, akkor mindenkinek világos lesz, merre megyünk” – húzta alá Eastwood.
A vicces kedvében levő legenda elmondta, hogy azokban a művekben, melyeken színészként dolgozott, mindenki ordibált. Főleg a rendező asszisztens, akik azt kiabálták. csöndesebben. Amikor Eastwood találkozott Gerald Ford amerikai elnökkel, akkor felfigyelt arra, hogy a titkosszolgálati ügynökök milyen halk vezényszavakkal kommunikálnak egymással, ezt a technikát kifejlesztette azokra a forgatásokra, ahol ő rendez. Mivel Eastwood idősebb korában nem nagyon szerepelt más rendezők filmjében (2012-ben Az utolsó csavarban előtte pedig csak 1993-ban a Célkeresztben című thrillerben), tulajdonképpen sokkoló meglepetésként hatott, hogy csak úgy flegmán odavágta: nem tartom kizártnak, hogy elfogadjak színészi felkéréseket. Kérdés mikor vállalna el ilyet, mivel a 86 éves energiabomba éppen a The 15:17 to Paris című rendezését készíti elő, mely három amerikai barátról szól, akik meghiúsítottak egy terrortámadást egy Brüsszelből Párizsba tartó vonaton még 2015-ben.
