Hálásan megköszönte volna Poquelin Keresztelő Szent János, alias Moliere, ha annak idején bárki javasolja neki azt a komédia ötletet, amelyet ma nálunk az elpittyedt kormány igyekszik eljátszani kiábrándult közönségének. Rálelt a messzi távolban, még az Óperenciás tengeren is túl, arra a gonosz lelkű dollármilliárdosra, aki galádul szembefordulva szülőföldje (nem édes hazája) vezetésével, eltörölné teljesen ezt a tejjel, mézzel folyó Kánaánt. Addig nem nyugszik, amíg eltakarodni nem látja ezt a garnitúrát.
És hogy mindenki kellő utálattal nézzen szembe a poklok urával, még törvényt is készülnek megszavaztatni rangos parlamentjükkel arról, hogy száműzze örökre a bitorlót, a nevét foglalja átokba. Annak ellenére, hogy akadnak, akik tudatlanságból elhiszik, ez a gonosztevő - talán akaratlanul is - cselekedett valami csekély jót is, amikor néhány ezer közép-európai ifjút kikupáltatott, tudást táplált beléjük. Ravaszul, álcázás gyanánt.
Bölcs ötlettel két úriembert is megbíztak azzal, hogy vezényelje az elriasztó akciót. Az egyikük vonzó operettfigura, szerelemre áhítozó menyecskék álomalakja, ha időnként fölbukkan a képernyőn, megdobogtatja ártatlan szívüket, őt látják az éjszaka sötétjében. Ráadásul cifra szavai, dúsgazdag és változatos előadásmódja, varázsa alól nincs, aki szabadulhatna, ezt hallgatná reggeltől napestig, tanulná a tarka ajnározást. Nem kevésbé vonzó a másik sem, aki olyan képzelőerővel adja elő a mondókáját, hogy annál nincs különb regény. Fordulatos, szellemes, lenyűgöző. Meglepő, hogy eddig nem kérte föl egyetlen társaság se, szerényen és finoman ragaszkodik a politikához. Így lett sztárrá ő is a maga nemében.
Hanem azért, amikor ez motoszkál a fejemben, nagy néha szomorú mellékgondolatok is fölbukkannak. Kétségem semmi, bármilyen tehetséges is ez a két leleménnyel kiszemelt, biztos-e, hogy az igazi nagyfőnök jó helyen kapiskált, amidőn ezt a harcmodort tette meg vezérelvül és gyakorlatként? A Féltekének, de kivált Európának is akadnak olyan szögletei, ahol a politika cseles és kellemetlen dilemmákat tűz napirendre, több-kevesebb leleménnyel meg is oldják őket, de hogy az igazi jóra leljenek rá, előtte sokat töprengenek, igyekeznek megtalálni a legkevésbé fájdalmasakat, és remények szerint a legelegánsabbakat. Amelyekkel sikerülhet elkerülni a szóvá tett kétbalkezes ötleteket, a demokráciával valahogyan hadilábon állókat. Bírálgatnak, kételkednek abban, hogy az Európa-gondolat minden nyerseséget elvisel. Valahogyan nem tudnak hozzászokni ahhoz se, hogy négy kis pöszme azt hiszi, joga van minduntalan ráncba szedni a szám szerint náluk hatszor többet is, szabályokat faragni, mert hitük szerint ők az igazság kizárólagos letéteményesei. Kevesebb rögeszme több rokonszenvet ébreszthet. Lassan farag le az idő valamennyi ebből a kiváltságosnak hitt négyből is, ők se szeretnének foltosak lenni. Nem azért fogadtak be bennünket barátságosan, hogy mindenki mást rendszeresen kioktatni igyekezzünk.
Zsémbes állapot. Jobb volna időben fölébredni.
