Nekem semmi bajom nem volna Mészáros Lőrinccel. Engem nem zavarnának sem a hercegi méretű földbirtokai, sem a megannyi szállodája, palotája, építőipari cége. A banki érdekeltségei, a média birodalma. De még az sem, hogy a paksi bővítés hírére most a tőzsdei cégei gyorsan bevásárolták magukat a nukleáris erőművekkel és vegyiparral foglalkozó cseh Královopolská Ria magyarországi leányvállalatába. Engem nem zavarna a gazdagsága, ha Mészáros Lőrincnek esze volna ahhoz, hogyan kell pénzt keresni, és nem egy uborkafára felkapaszkodott senki volna, akit pusztán egy gyerekkori barátság tesz azzá, ami. Gazdag senkivé.
Nekem semmi bajom azokkal a gazdag emberekkel, akik az eszük, meg a tehetségük révén gazdagodtak meg. Számos példát hozhatnék, kezdve a szegény sorból indult Demján Sándorral, az OTP vezér Csányit sem a „szomszéd” protekciója tette milliárdossá, folytathatnám a Kürt korábbi tulajdonosával, a Prezi fiatal zsenijeivel, a Béres-családdal, a villányi borászokkal…
Simicska Lajossal sem az a bajom, hogy gazdag, hanem az, hogy okos. Hogy az eszét tisztességtelenségre használta. Hogy megfertőzte Magyarországot Orbán Viktorral. Hogy ő oltotta be a fideszes fiúkat kapzsisággal, korruptsággal. Hogy ő hitette el velük – velünk -, hogy hülyének lenni állampolgári jog. Vagy úgy is fordíthatnánk: csak a hülye tiszteli a törvényt. Az okos, ha teheti, azokat a maga képére formálja. Legyen az alap- vagy választási törvény, összeférhetetlenségi szabály, netán közpénzzel való gazdálkodás.
Nekem az a bajom ezzel az egész vircsafttal, ami körülvesz minket, hogy csak egy stabil pont van benne: amíg szükség van rád, használ. Aztán ha megtette a mór, amit elvártak tőle, mehet isten hírével. Vannak, akik ezt nem érdemlik, mások, akiket erre nem kényszerítettek, senki sem sajnál majd. Hívhatják Simicskának, Mészárosnak, vagy bárkinek.
