Be kellett menni a holmijáért, azért, ami megmaradt belőle. Csendesen ballagott a két nő, idősebb és fiatalabb a kisváros sétálóutcáján, tompultak a máskor vidám színek, halványabban kúszott fülükbe a tangóharmonikás harsány francia sanzonja.
Elhaladtak a fő téri cukrászda mellett, ahol valódi pisztáciából készítenek fagyit, a sajtos roló tésztája frissen roppan, s szépen engedi feltárulkozni a belsejébe töltött finom krémet, aminek ízét még véletlenül se nyomják el durva mustárok. A fiatalabb elszégyellte magát, amiért eszébe jutott, hogy be kéne ülni, meginni egy habos kávét, s megenni mellé egy puncsos minyont.
Ilyenkor.
Megérkeztek aztán, ismerősen fordultak balra, s mentek tovább, a modernebb szárnyakat elmellőzve, a régi, kopott, ám a hajdani precíz kivitelezésnek és nagyívű tervezésnek köszönhetőn mulandóságában is méltóságteljes épületrész felé. A kórháznak ez a folyosója már nem a gyógyulásról szól. Halk zene, szép képek, suttogva beszélő nővérek, s egyetlen orvos, aki a fájdalomcsillapítást felügyeli.
Amikor először jöttek ide, virágzott a szamóca a belső kertben. Ott ültek hárman a lócán, nézték a fehér kis szirmokat, s arról beszélgettek, vajon lesz-e elég eső, hogy szépen megduzzadjanak a piros szemek. Nevetgélve mondták a harmadiknak, hogy ha majd beérik, osonjon ki hajnalban a szobából, de ne azért, hogy rágyújtson megint titokban, hanem hogy lecsipkedje a harmatos gyümölcsöket, mert annak korán reggel legjobb az íze.
A megszólított úgy tett, mintha lenne ilyen opció. Hogy két hónap múlva csak úgy kisurran és csipeget. Nevetgélt ezen ő is.
Mielőtt otthagyták volna, az idősebbik nő még visszafordult.
- Leveszem a nyakláncodat. Sose lehet tudni. Majd beteszem otthon a kis éjjeliszekrényed fiókjába, megtalálod, ha hazajössz - mondta. A fiatalabb megint elszégyellte magát, hisz olyan opció sincs, hogy hazajön. Tudta, a másiknak praktikusan igaza van, de miközben bogozták a nyaklánc kis csatját, s a harmadik megadóan ült az ágyon, két kezében feltartva pompás fekete hajkoronájának megmaradt őszes romjait, szégyenében legszívesebben kifutott volna az épületből.
Eszébe jutott ez is most, amikor a holmiért jöttek.
Az idősebb a műbőr lakktáska tartalmát ellenőrizte, a nővérrel együtt akkurátusan vetette össze a listát a valósággal. Személyi igazolvány, taj-kártya, olvasószemüveg, púderes doboz, textilzsebkendő, jázmin illatú kölni, olcsó krimi, hálóing, törülköző, kanál, kés, villa.
- Nincs meg a telefon – szisszent fel az asszony. A nővér valamit hebegett, hogy biztosan kimosták az ágyneművel együtt, szokott előfordulni ilyesmi, nem kellett volna otthagyni a készüléket, elvégre úgyse tudta már használni szegény. Szólnak majd, ha mégis elkerül valahonnan, esetleg feljelentést is lehet tenni, bár a telefon attól még nem lesz meg, s csak a bajt veszi mindenki a nyakába a rendőrségre járkálással.
Nem tettek feljelentést. Vitték a műbőr lakktáskát azzal, ami maradt. A fiatalabb kifelé menet arra gondolt, jó is, hogy nincs meg a telefon. Alkalmat ad egy újabb kegyes hazugságra. Hisz felhívhatnák őt... ha nem tudnák biztosan, hogy csak egy piti tolvaj veszi fel, ha felveszi egyáltalán.
