Pesten manapság az ellenzéki értelmiség egy része azt hiszi, hogy pártokra már nincs is szükség. Vagy ha mégis, akkor nem a pillanatnyilag létezőkre. A civil mozgalmakból kinövő formációk azonban valahogyan sehogy sem akarnak megszerveződni.
A pártokkal kapcsolatban 1989-et követően errefelé mindig sok volt a félreértés. Közismert, hogy először sokan - elsősorban a z egykori disszidensek és akik nekik drukkoltak - azt hitték, hogy ezek az amerikai minták másolásával jöhetnének létre. A hagyomány azonban nálunk és a környező országokban is inkább a német politikai sémák másolását követelte meg. '89-ben a többség így azután a két nagy német “néppártot” (vagyis az ideológiákból kinőtt, centrista politikai érdekeket és kultúrát megjelenítő, a parlamenttől a falusi önkormányzatig a teljes szférát átfogó képviseleteket, azaz sokmillió szavazót mozgatni képes formációkat), magyarán a szociál- és a kereszténydemokratákat szerette volna lekoppantani.
Ideig-óráig életben is maradtak a mi “néppártjaink”, de azután a válságuk lassan állandósodott. A “kereszténydemokrata” MDF-et Antall József halála megroppantotta, de még egy-másfél évtizedig valamelyest jelen volt a pályán. A “szociáldemokrata” pólust tulajdonképpen már 1989-ben a reform-szocialisták foglaltak el, és középpártként ma is jelen vannak, bár hagyományos választóik legalább fele, a hozzájuk csatlakozott “nép” jó része 2010 táján elhagyta őket. A Fidesz egy rövid időre, 2002-2004 körül (a 2002-es vereséget követően) próbálkozott néppárt szervezésével, de ezt a pártmodellt hamar feladta.
A politika gyakorlata nem egyszerűsödött le. A bonyolultabbá váló világban az érdekek megtestesítése (ez a pártok egyik feladata) egyre nehézkesebbé vált, és egyre több összeütközés el is tűnt a nyilvánosságból. A politika immár lemond arról, hogy a gazdaságétól különböző társadalmi megrendeléseket kikényszerítse. A köz tereit a pártok helyett a kormányzat, a szakértők töltik be. A működő alkotmánybíróságok egyes országokban aktívan beavatkoznak a kormányzásba.
Az olyan demokratikusnak nevezett, jól bejáratott közhagyományokkal működő, egymáshoz közelinek hitt államokban, mint a mai Hollandia és Németország, a nagy középpártok túlélő képessége teljesen más. Hollandiában már egy évtizede pusztulni kezdtek, s mára sok kis, egymással nagyon hangosan küzdő demokratikus és nem-demokratikus párt változó keverékéből jön össze a rendszer. Amely túlhiszterizálva, de egyelőre működik, és a holland rendszer demokratikusságában senki sem kételkedik. Ugyanakkor a szomszédos Németország nagy pártjai, bár most ott is színre lépett egy talán nem-demokratikus párt, az AfD, egészében ma is rendszerszerűen működnek, bár “néppártnak” egyre kevésbé nevezhetőek.
De hát a politikai pártok az újabb Európában egy meghatározott politikai helyzet lenyomatai. A XIX. században, a nemzetállamok kialakulásánál az iparosítás folyamatainak kezelésére, illetve az állam addigi vallási kapcsolatainak leépülésekor ideológiák forgalmazására jöttek létre. S a régi feladatokból legfeljebb nyomok maradtak. Az akkori tömegmozgósítási formák, párttagságok, szervezett akciók, díszpolgári címek, választói egyesületek nyilvánvalóan nem működnek. Sok akkori politikai technika el is tűnt. De mi lépett a helyére, mi közvetít most a “nép” és az állam között? A civil projektek átvették-e az érdekképviseletet, képesek-e előrejelezni a kialakuló konfliktusokat? Hálózatuk jelen állapotában kiváltja-e közvetítőként a “néppártokat”, vagy csak egyszerűen a bármilyen politikai pártok rendszerét? A késői kettőezer-tízes-húszas évek Magyarországán biztosan nem.
Ami viszont feltűnik, hogy a mozgalmi világ lassan és nehezen áll értelmezhető keretekbe össze. A pártok klasszikus szerepeiket még nem tudják ezekben a félig leépült formákban betölteni. S utódképes új pártok (a populista radikálisok kivételével) Közép-Európában sem itt, sem máshol nem lépnek, léptek elő az utóbbi években a civil mozgásból. Összeállhatnak, persze, új politizálási stílusok, formák: az átfogó kérdések, az egész kezeléséről lemondóak, szakadásosak, a konkrét konfliktusok megoldásához kötődőek, tulajdonképpen politikamentesek. Ezekhez közeliek voltak az internetadó-ellenes megmozdulások, s talán most az, ami a CEU támogatásából kijön. Öregedő ellenzékiek abban reménykednek, hogy ezek akár rendszerbuktatásra is képesek lehetnek. De hát Európában ezekből a vezetők és átfogó követelések nélküli mozgalmakból egyelőre ilyesmi sehol sem következett. Néhány teoretikus azt hiszi, ez még önmagában nem baj, nem hasonlítunk a “régi Európára”, az Orbán-rendszert (és számos más poszt-szovjet uralmi formát) inkább a 2011-es Arab Tavaszhoz hasonló mozgalmakkal lehet eltávolítani. Függetlenül az összehasonlítás megkérdőjelezhetőségétől, a születő új társadalmi rendet állandósítani szinte sehol sem sikerült.
Ez nem azt jelenti, hogy ne álmodozzunk tovább a nagy civil megújulásról. A mozgalmi világ karbantartásához ez elengedhetetlen. De amivel emellett elsősorban foglalkozni kellene, az a pártok megerősítése és az egymással vetélkedő, de “néppárt”-szerű pártok újraszervezése. Persze, nem a XIX.-XX. századfordulói formákban, nem tagsági könyvekkel, pártsajtóval, de még csak nem is pártrádióval vagy pártinternettel.
Az utolsó néhány évtizedben mindenütt leépültek azok a formák, amelyek valahogy integrálták a társadalmat. De az egyesületek mintha képtelenek lennének az átfogó érdekhálókat megerősíteni, esetleg folyamatosan működőképessé tenni. Másfelől az integráltság különböző formáinak fenntartása nélkül nincs működő társadalmi rend. Ezt egyedül senki sem oldja meg. Nincs az a párt, amely ilyesmire képes lenne. De a sok egymással versenyező forma között én azokkal rokonszenveznék, amelyek mindeközben nem növelnék az egyenlőtlenséget. Márpedig a sok helyi, rokonszenves akció épp a hozzáférés drámaian növekvő különbségéből következően azt feltétlenül növeli.
Bizonyára nem a régi néppárt képletek szüntetik meg ezeket a mozgalmi anomáliákat. Nem is kell, hogy felszámolják azokat. De meg lehetne próbálni ezek mellett rekonstruálni a társadalom-integráló politikai formákat, intézményeket, pártokat. Ezekből kijöhetne valami, amit akár “új néppártnak” is nevezhetnénk.
