lopás;pénzváltó;

- Se lopni, se elbújni nem tudtak

Vádat emeltek két férfi ellen, aki megpróbált kifosztani egy XIII. kerületi lakóház földszintjén található pénzváltót még tavaly májusban úgy, hogy a helyiségbe a pincéből jutottak be - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: az elsőrendű vádlott egy az eljárásban ismeretlenül maradt embertől kapta a megbízást betörésre és arra, hogy a pénzváltó nyitott páncélszekrényéből lopja el az ott tárolt 20-22 millió forint értékű forintot és valutát. A felbujtó a pincelejáróhoz kulcsot is adott a férfinak.

A vádlott tavaly május 8-án délután találkozott egy ismerősével, akinek elmesélte, mire készül, a másik férfi pedig úgy döntött, hogy segít neki a betörésben.

A két férfi még aznap kulccsal lement a lakóház pincéjébe, majd a pénzváltó irodahelyisége alatt elkezdte bontani a pince tetőszerkezetét és az üzlet padlóját egészen addig, míg akkora lett a nyílás, amelyen az elsőrendű vádlott be tudott mászni az üzletbe. A páncélszekrényt azonban zárva találták, időközben pedig az üzlet riasztója is megszólalt, ezért a két vádlott megijedt, a lakóház padlására menekült és ott rejtőzött el. A kiérkező rendőrök azonban mindkettőjüket elfogták.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a két férfit jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérletével vádolja.

Elszabadult ló rohant neki egy Győr belterületén közlekedő személyvonatnak, még tavaly márciusban. A rendőrség vádemeléssel zárta le az ügyet - írja a police.hu.