A mai Magyarországon az egyik legjövedelmezőbb és legkevésbé felelősségteljes, de jól hangzó beosztás: a "megbízott" (lásd:miniszterelnöki-, miniszteri-, polgármesteri). Lassan már mindenki hosszú névsort tudna sorolni azokról, akik gyenge tudással, de annál nagyobb hűséggel vezetik a települést, a megyét, az országot. Ezért már egyre kevesebb embert érdekel, hogy van-e szólásszabadság, hogy ki mikor költözik a Várba, hogy melyik kastélyt, szállodát, palotát, földet, gyárat veszik meg "baráti" áron. A politikusok pedig csodálkoznak, hogy a szavazók egyharmada a bizonytalan kategóriába tartozik, pedig tudniuk kellene, hogy nem bizonytalanok, hanem nagyon is biztosan nem akarnak statiszták lenni az egyre erkölcstelenebb, politikának nevezett játékban. Mert olyan világban élünk, amikor Európa legrangosabb rehabilitációs központját, a Pető Intézetet úgy építik le, hogy a Taigetosz hozzá képest humánus megoldás volt; amikor az idei télen 183 ember halhatott meg kihűlés következtében; amikor senki nem vállal felelősséget az oktatás/egészségügy állapotáért. Amikor az ország első számú vezetőjének az az amerikai elnök a példaképe, aki (ha engedik!) két és fél Magyarországnyi lakos betegbiztosítását szünteti meg. Ezt akarták a rendszerváltók?
