Meddig lesz még érdekes az Oktogon?
Mindig van olyan agora, amelyik egy kicsit magáévá tesz egy-egy ilyen tiltakozást. A netadós tüntetésnél a József Nádor tér volt az, ahol elkezdtek gyülekezni az emberek. A radikális jobboldalnak pedig 2006-ban meghatározó élménye volt a Kossuth tér „belakása”. Az Oktogon ilyen szempontból kicsit szerencsétlenebb, mert gyorsabban elfogyhat a budapestiek türelme és akkor nehezebb szimpátiát, szolidaritást kiváltani.
Egyelőre azonban sikerül, a legutóbbi megmozduláson is több ezren voltak. Európáért, vagy a Momentumért?
A Momentumnak van ázsiója a Nolimpia kampány miatt, ráadásul a romlatlanságuk is segítette őket abban, hogy rászervezzenek a tiltakozáshullámra. A CEU kapcsán már felmerült a putyini szál, sokan párhuzamot vontak a szentpétervári egyetemmel, ahol ugyanez történt. A magyar lakosság jelentős része pedig az Európai Unió és a nyugati országok felé közeledne Oroszország helyett. Könnyű volt átkeretezni a korábbi üzeneteket, illetve a Momentum célja nem mondott ellent annak, ami az eredeti is volt. Felszállhattak a tiltakozási vonatra hitelességi problémák nélkül.
Miért pont ezek az ügyek verték ki a biztosítékot?
A Momentummal szemben nem érvényesül az a fajta bizalmatlansági faktor, ami általában jelentkezik a pártoknál. Az is beszédes, hogy a Népszabadság bezárása után a magát inkább 2010 utáni pártként meghatározó LMP, a PM és az Együtt szervezett közösen tüntetést, és ott nem volt ekkora tömeg. Pedig a Népszabadság ellehetetlenítése nyilvánvalóan sokkal erősebben érintette a fővárosi ellenzéki közvéleményt, mint a CEU bezárása. Valahogy akkor mégsem állt össze ilyen pillanat.
Miközben az utcákon tüntetnek, Mészáros Lőrinchez kerül Magyarország nagy része.
Bizonyos szempontból a tiltakozási ciklus eleje jól jöhetett a Fidesznek, mivel az úgy terelhette el a figyelmet kínos ügyekről, hogy valójában nem politikai szereplők lettek az ellenfelek. Ott van egy egyetem, a civilszervezetek sokasága és a kormány. Se a CEU, se a civilek nem indulnak a választásokon. Mégis velük foglalkozik az ellenzéki sajtó, miközben mindebből az ellenzéki pártok nem sokat profitálnak. A CEU rektora sem tárgyalt velük, hanem Amerikába ment, ahogy a civilszervezetek is mindig kerülik az ellenzéki pártok közelségét. Később azonban, ahogy sűrűsödtek a tüntetések, megjelent az orosz szál is, amelynek értelmezését már a demonstrálók végezték el. Erre egyébként már a Fidesz szavazói is érzékenyen reagálhatnak, ráadásul egy idő után az értelmezési keretekbe, ha stabilak, sok minden foglalható. Így pedig végső soron nem elterelődik Mészáros Lőrincről a közvélemény figyelme, hanem ő is része lesz ennek a keretnek.
Tehát Kelet, vagy Nyugat?
Már a 2014-es ukrán válság óta a Putyinhoz való közeledés sarokpontja az ellenzéki kritikáknak, de ez eddig nem jött át. Most ellentmondásba kerül egy fideszes szavazó. Ugyanis a kormány narratívája is arról szólt, hogy mi nem az EU-val megyünk szembe, hanem olyan Európát szeretnénk, ami jobb nekünk, de mi is egyértelműen nyugat-pártiak vagyunk. A CEU és a civiltörvény viszont azt sejteti: ténylegesen arról van szó, hogy a putyini recept érvényesül. A keménymagon kívüli kormánypártiak elbizonytalanodhatnak.
Vagy a kormánymédia meggyőzi őket, hogy Soros György által szervezett tüntetésekről van szó.
Veszélyes, hogy ezt a narratívát helyezi előtérbe a jobboldali sajtó, mert tulajdonképpen igazolja azt, amit a Momentum és a többi tiltakozó mond: putyinizálódásról van szó. Ilyenkor ugyanis azt mondja magáról a kormánysajtó, hogy mi vagyunk a „putyinok” és ti vagytok a „sorosok”.
Nem csak az Oroszországhoz való közeledés elutasítása merült fel a tüntetések kapcsán, Gulyás Márton választási mozgalmat is hirdetett.
Az, hogy arányos választási rendszert akarunk nem jelent meg a tüntetéseken, tehát merész húzás.
A merész húzás lehet jó, vagy rossz is.
Gulyás Márton szerette volna, ha a tüntetés energiáinak köszönhetően a politikai pártok és a tüntetők közelebb kerülnek egymáshoz. Nem feltétlenül jobb egyébként, ha teljesen arányos a választási rendszer. A pártoknak ebben partnereknek kellett volna lenniük, de ez nem jött össze. Mindenki kivár.
Tudnak mit csinálni a várakozáson kívül?
Kevés pártnak van lehetősége arra, hogy felszálljon erre a hullámra. A tüntetők nem annak a demográfiai csoportnak a tagjai, amely akár a DK-nak, akár az MSZP-nek a célcsoportja lenne. Azt lehetett várni, hogy esetleg a kisebb, urbánus pártoknak nő a támogatottsága, de ez sem nagyon jött be. Csak a Momentum tudott ebből igazán profitálni, hiszen a tüntetők jelentős részének nem hitelesek a 2010 előtti pártok. A PM, az LMP, az Együtt pedig elvesztették azt a fajta karakterüket, hogy ők képesek a cselekvésre. Az ellenzéki közvélemény megcsömörlött a médiapolitizálástól. Viszont, hiába nem tetszik sokaknak, kellenek pártok. A magyar választónak kényelmesebbek a hagyományos formák, mint feltalálni valami teljesen új dolgot.
2017 valóban a lázadás éve?
Nem ez látszik. Németországban nem lehet várni nagy felfordulást, Schulz, vagy Merkel között dől el a verseny, a holland és most már a francia választás is elszállt Orbán Viktor szempontjából. Ezek után a Brexitre, vagy Donald Trumpra hivatkozni már visszatetsző. Magyarországon a külpolitika általában nem volt kampánytéma, így kérdéses, hogy meddig lehet időtálló. Lehet mondani, hogy az egész magyar történelem a nyugat-kelet közötti ingázásról szólt, de, hogy a választók mennyire gondolják komolyan ennek a nagy tétjét, az még kérdéses. A másik pedig, hogy Orbán mennyire tud ebből a helyzetből kijönni. Most nem úgy látszik, hogy annyira sikerülne ez neki. Az Európai Néppárt is szorongatja, tehát nem mondhatja azt a jól bevált panelját, hogy Magyarországot akarjuk megvédeni, és ez Magyarország ellen szól. Ez a Fidesz és Orbán Viktor ellen szól.
A kormányfő nem ilyen évre számított a választások előtt?
Szokatlan, hogy most ez történik. A netadós tüntetést meglehetett magyarázni azzal, hogy választás után voltunk közvetlenül. Nézzük meg mi történt Trump megválasztása után: teljesen kétségbeesett és felháborodott demokrata szavazók vonultak az utcára. A Tanítanék mozgalom tüntetéssorozatát is le lehetett tudni annyival, hogy kormányzás közben előfordulnak a szakpolitikában vitás kérdések. A mostani hullám viszont nehezen magyarázható, hiszen a választások előtt általában már a pártoké a főszerep.
Jöhet a rezsicsökkentés 2?
Nem tudom elképzelni, hogy mi lehet az a kommunikációs csodafegyver, amit most használni tudna a Fidesz. A román választások után azt szűrhette le Orbán, hogy az az oldal nyert, amelyik elkezdett sorosozni. Azt gondolta, hogy ezzel ő is megpróbálkozhat. Viszont, ha folyamatosan azzal jön, hogy Soros, és civilek, akkor az ellenzék azt mondhatja: ha itt is olyan rendszer lesz, mint Erdogané és Putyiné, akkor 2018 után bezárhatjuk az országot.
És bezárhatjuk?
A tüntetések mostani intenzitása azt mutatja, hogy az ellenzéki választók megértették: szükség van már most utcára vonulni, nem pedig a választások után, mint a netadós tüntetésnél. Mindez csökkentheti a kormány támogatottságát, ahogy a napokban megjelent kutatás is bizonyítja. Mindenki arról beszél, hogy a jövő évi választásnak vége, és már 2022-re kell rámozdulni. Pedig egyáltalán nincs itt predesztinálva minden 2018-ra.
