A konstruktív gondolatok vágnak arányos rendet, szigorú harmóniát azokban az önmagukban rideg anyagokban, amelyeket Ézsiás István festő és szobrászművész közelről, és nem csupán művészete tárgyaként, alapanyagaként ismer.
A budapesti Stefánia palota Café Galériájában Ézsiás István életmű-töredékét és új műveit láthatják az érdeklődők. A konstruktivista, vagy ha úgy tetszik geometriai- esetleg neogeometriai absztrakt láttán felidéződnek Apollianire szavai, aki szerint „a mértan az a képzőművészetnek, ami a nyelvtan az irodalomnak.”
A képzőművészetnek is megvan persze a maga nyelvtana, s bizonyos mértékig együtt halad, változik az írott nyelvvel. Balázs Géza nyelvművelő szerint a digitális világ beköszöntésével a nyelv valamilyen szinten visszatér az írásbeliség forrásához a képíráshoz, gondoljunk csak az sms-ekben, mms-ekben megjelenő emotikonokra, vagy azoknak mozgó, dinamikus formáira. A digitális képírás újra találkozik a képzőművészettel.
Ézsiás István a modern, térbeli írásbeliségnek a képviselője. Gyakran maga az anyag inspirálja őt, máskor a megfontolt, ábrázolásra méltónak tartott gondolatot, víziót vágja ki a rideg fémből, üvegből vagy a barátságosabb fából. Beszéli az anyagok nyelvét, sőt új szókincsekkel gyarapítja azokat. Térkonstrukciói, térplasztikái mind-mind sajátos térbeli írásjelek. Az egykoron kicsit fellengzősen a Dunántúl Athénjének nevezett Pápán töltötte életkorának legfogékonyabb éveit. Itt találkozott azzal a pápai alkotóval, A. Tóth Sándorral, aki a képaukciók és a műelemzések ma is nagyon magasra tartott képzőművésze, de méltatlan módon még mindig nincs állandó kiállítása az országban. A. Tóth Sándort csak Tihanyi Lajossal, Farkas Istvánnal vagy Czóbel Bélával illik együtt emlegetni. Pápán szabadiskolát is nyitott, de az ő egész személyisége önmagában is egy szabadiskola volt. Ő vezette be Ézsiás Istvánt a XX. századot jellemző különböző stílusirányzatokba a pápai képzőművészeti körben. Ézsiás a diplomaszerzés után volt restaurátor, színházi grafikus, kiállítás-menedzser, műcsarnokvezető. Az Amerigo Tóth mellett eltöltött hónapok erősítették meg benne, hogy a szobrászatot választja fő hivatásának. A kilencvenes években csatlakozott a hazai és a nemzetközi MADI-mozgalomhoz.
Erről a korszakáról úgy fogalmaz Almási Miklós művészettörténész: „A 90-es éve elejére kikristályosodott Ézsiás István egyéni arculatú plasztikai világa, amelynek lényegi, döntő vonása az volt, hogy a végtelenségig letisztultak a formái, egyértelműbbé vált mondanivalója, amelyet változatos anyagokban és eszköztárral elevenített meg.” Lantos Ferenc festőművész így írt róla: „sokkal egyetemesebb igazságokat fogalmaz meg, semmint hogy saját magával, saját bújával-bajával vagy akár örömeivel foglalkozna.”
Szomorú valóság, hogy a francia-magyar két tannyelvű veszprémi középiskola területén kialakított szoborparkját – ahol a sajátja mellett többek között Kossuth-díjas kortárs alkotók műveit állították ki – elvitették a helyszínről, mert az iskola igazgatója félt, hogy jelenlétükben megbomlik a „hagyományos és a modern egyensúlya.”
Ézsiás István munkásságában fontosak az általa szervezett, vezetett alkotótáborok, ipari műhelyek. Kiemelkedik közülük a Veszprémi Nemzetközi Művésztelep, az Ajkai Alumínium Szimpozion, a Bakonyi Faszobrász Művésztelep, a Győri Acélszobrász Művésztelep, s az általa alapított Kőkapui Nemzetközi Művésztelep is. 2003-ban Kőkapun Európa-szoborparkot alakított ki.
Infó:
A kiállítás május 18-ig látható Budapesten, a Stefánia palotában
