Igazán nem szeretném, ha sértődés lenne a vége, de tény, ami tény: legutóbb ilyen jó magyar krimit szegény Kristóf Attila tollából olvastam. Ez persze nem csoda, hiszen a Gyilkosság a templomlépcsőn szerzője, Hegyi Gyula is újságíróként kezdte a pályáját, abban a New York-palotában, ahol egykor Kristóf is dolgozott. Igaz, míg az utóbbi perifériára szorult Orbán-hívő publicistaként fejezte be a pályáját, Hegyi öt éven át az Európai Parlament képviselőjeként ténykedett, és ma is szabad, européer értelmiségiként éli az életét.
Valószínűleg ebből a felszabadultságból fakad, hogy Hegyi Gyula - miközben kerek, izgalmas krimitörténetet kanyarít a kóristanőnek öltözött férfi históriájából - szellemes, de sohasem túlzó fricskákat is megenged magának a jelen Magyarországa felé. Van itt erőszakváddal illetett látványkeresztény államtitkár, gazdag és törtető, de cinizmusán olykor mégis felülemelkedni képes sztárügyvéd, sőt még bölcsészhajlamú, biszexuális gyilkossági nyomozó is. És az olvasó, aki úgy van szoktatva, hogy prímán eligazodjon a New York-i vagy újabban a koppenhágai, esetleg reykjaviki bűntények helyszínén, egyszer csak rájön, hogy működik ez akkor is, ha a Budai Sándor nevű zsaru a békásmegyeri lakótelepen bóklászik, vagy épp egy terézvárosi gangos házba betérve morfondíroz azon, mennyire idegen tőle ez a hardcore Pest.
Bónuszként pedig megkapjuk a felnőtt kórusok mikrokozmoszát: a templomi fellépések és külföldi meghívások bűvkörében forgó sajátos, jobbára női - legfeljebb kórusférjekkel kiegészülő - közösség ábrázolása annyira pontos, hogy mostantól saját szókincsünk részének tekintjük a korábban sosem hallott "oszlophang" kifejezést is.
Info:
Hegyi Gyula: Gyilkosság a templomlépcsőn
Kossuth Kiadó, 2017
213 oldal, 2800 forint
