magyarok;tagok;amerikai akadémia;

- Két újabb Magyarországhoz köthető tag az amerikai akadémián

Buzsáki György agykutatót és Csibra Gergely pszichológust választotta rendes, illetve külföldi tagjai közé 2017-es közgyűlésén az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia.

Ezzel a testület magyar vagy Magyarországhoz kötődő tagjainak száma nyolcra nőtt - írta az mta.hu.

Buzsáki György, a New York-i Egyetem Idegtudományi Intézetének professzora a világ egyik legsűrűbben hivatkozott agykutatója, az agykéreg és kiemelten a hippokampusz élettanával, az agyi hullámtevékenység keletkezési mechanizmusával foglalkozik.

Csibra Gergely pszichológus a CEU egyetemi tanára, a Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpont Babakutató Labor munkatársa. Kutatási területe a gyermekek kognitív fejlődéslélektana.

Megszűnés fenyegeti a Lungo Dromot, ugyanis hamarosan százas vagy akár ezres nagyságrendben léphetnek ki tagok a roma közéleti szervezetből – írta a hvg.hu. A kilépők hamarosan új országos szervezetet alapíthatnak a hitelét vesztett, Farkas Flórián miniszterelnöki biztos elnökölte Lungo Drom helyett. Kérdés, hogy a Fidesz 2018-ban ismét vállalni meri-e eddigi szövetségesét. A szervezet korábbi alelnöke, Vajda László a Klubrádiónak azt mondta, már akkor történt egy szakadás, amikor Farkas Flórián több, vele szembeszálló megyei vezetőt is kizárt a Lungo Dromból.