stadion;Felcsút;

A Pancho Aréna FOTÓ: Népszava

- Bajban Felcsút - Veszélyben a stadion?

Veszélybe kerülhet a felcsúti sportcsarnok és konferencia-központ finanszírozása, miután a Puskás-akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) a sportfejlesztési programjában jóváhagyott összeg felét sem tudta április végéig összegyűjteni társaságiadó-felajánlásokból (tao) - írja a Magyar Nemzet.

Tavaly december elején a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2,93 milliárd forintos programra adta áldását, azaz elvileg a FUNA ennyi adóforintot próbálhat meg összekalapozni. Csakhogy a dotáció nagy részét a Felcsút a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Sportkomplexum építésére igényelte. A sportcsarnok és konferencia-központ befejezésére, illetve a tó kialakítását is magába foglaló parkosításra összesen 3,57 milliárd forintot szántak, amiből bő 2,5 milliárd lenne támogatás, a többi önrész. Igen ám, de szűk két hónappal a június 30-ai határidő kifutása előtt – legalábbis az MLSZ hozzáférhető adatai szerint – még csak 1,3 milliárd forinton állt a felcsúti tao-számláló.

Az akadémiához irányított adóforintok látszólagos elakadása azért érdekes, mert korábban soha nem jelentett problémát a szervezetnek a támogatás begyűjtése - írja a lap, az előző szezon példáját hozva, amikor is tíz nap alatt szedték össze a jóváhagyott 1,7 milliárdot. A kalapozás egyébként most sem kezdődött rosszul: december közepén volt olyan, hogy két nap alatt közel 600 millió forint érkezett Felcsútra, és „előkarácsonyi ajándékként” is kaptak 370 milliót december 22-én. Ekkor azonban elapadt a pénzcsap, és – ha lehet hinni a szövetség adatainak – a múlt év vége óta egy fillér támogatást sem kapott a FUNA.

Ha június 30-ig nem sikerül felhajtani a támogatókat, akkor vagy késik a tervezetthez képest a sportcsarnok átadása, vagy az alapítvány kénytelenek lesznek saját forrásból kigazdálkodni a fejlesztéshez hiányzó összeget. A lap szerint az átadás csúszása a valószínűbb, hiszen 1,6 milliárd forintot ők sem tudnak egyik pillanatról a másikra elővarázsolni, hacsak Mészáros Lőrinc nem adományoz egy fél sportcsarnokot saját alapítványának.

A Nemzet megkérdezte a FUNA-t, hogy mik a tervek a komplexummal, azonban a taóügyekért felelős gazdasági igazgatót azonban nem sikerült elérniük, és a sajtóosztály sem válaszolt a kérdésükre.

A nemrég miniszterelnök-jelöltnek bejelentkező Lattmann Tamás szúrt ki egy elsőre nem is annyira aprócskának tűnő bakit azon az eljáráson, amely során április 4-én módosították a felsőoktatási törvényt – írja a Magyar Narancs.