Semjén Zsolt;CEU;lex CEU;

Semjén Zsolt, mellette Orbán Viktor a fővárosi Várkert Bazárban FOTÓ: Molnár Ádám

- Okiratot hamisított Semjén Zsolt? - Bukhat a lex CEU

A nemrég miniszterelnök-jelöltnek bejelentkező Lattmann Tamás szúrt ki egy elsőre nem is annyira aprócskának tűnő bakit azon az eljáráson, amely során április 4-én módosították a felsőoktatási törvényt – írja a Magyar Narancs.

A CEU ellehetetlenítését célzó, végül sürgősséggel elfogadott törvényjavaslatot Semjén Zsolt terjesztette elő, aki ezt az eljárást egy beadványával kezdeményezte, amelyen szerepel az aláírása, a helyszín (Budapest) és a dátum: 2017. április 3-a.

A nemzetközi jogász szerint ezzel az a gond, hogy április 3-án a KDNP miniszterelnök-helyettese akkor már Iránban tárgyalt, így nem írhatta alá Budapesten a dokumentumot. Márpedig azon az szerepel, hogy a szignóra a magyar és nem az iráni fővárosban került sor április 3-án.

Lattmann Tamás felveti: mivel a levél nem hiteles, ezért a sürgősségi eljárás, így az elfogadott törvény is érvénytelen, amelyet az Alkotmánybíróságnak így alkotmányellenesnek kell minősítenie. A nemzetközi jogász arra is rávilágít: ha valaki valahol közokirat-hamisítást követett el, az a büntető törvénykönyv szerint egyértelmű bűncselekmény, ha pedig mindezt hivatalos személyként teszi, akkor egy és öt év közötti szabadságvesztés is lehet a büntetés.

A Narancs megkérdezte a Miniszterelnökséget, hogy Semjén Zsolt mit csinált április 3-án, és hogy kerülhetett az aláírása a beadványra, eddig azonban még nem válaszoltak a kérdésükre.

Itt a miniszterelnökség magyarázkodása
A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását az Országgyűlés nem sürgős, hanem kivételes eljárásban fogadta el. Az ügyiratot Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes 2017. március 31. napján írta alá, Budapesten. Az ügyirat kelteként nem az aláírás, hanem a benyújtás napja került feltüntetésre, amelyet semmilyen szabály nem zár ki.
A kivételes eljárást a 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 61. § (3) bekezdése alapján "a 34. § (1) bekezdésében foglalt határidőre tekintet nélkül lehet indítványozni legkésőbb annak az ülésnek a megnyitása előtt egy órával, amely ülésre az előterjesztő – vagy a (2) bekezdés szerinti esetben a képviselők legalább egyötöde – a törvényjavaslat megtárgyalásának és elfogadásának napirendre vételét indítványozza." 

A kivételes eljárást ez alapján 2017. március 31-én 14 óráig, valamint 2017. április 3-án reggel 8 és 12 óra között állt módjában a Kormánynak kezdeményezni. A kivételes eljárást kezdeményező ügyirat 2017. március 31-én került át Miniszterelnök-helyettes úr titkárságára és még aznap vissza az aktát gondozó főosztályhoz - írta a Miniszterelnökség közleményében.

 

Százas-ezres nagyságrendben hagyhatják el a Farkas Flórián vezette Lungo Dromot a miniszterelnök multifunkciós romaügyi biztosában csalódott tagok – írja a hvg.hu.