- Fél éve zárt be a Népszabadság, akkor úgy nyilatkozott, jó ideig nem megy a média közelébe. Mitől változott meg a véleménye?
Valóban nem terveztem újabb sajtókarriert, más irányba indultam, gyakorlatilag már el is szerződtem, amikor márciusban Tarjányi Péter megkeresett az elképzelésével. Egy olyan médiacég formálódik, amely egy internetes újságot, egy rádiót és egy politikai-gazdasági elemzőcéget működtetne. Az építkezés lehetősége annyira vonzó, hogy lehetetlennek tűnt elugrani előle. Már folynak a tárgyalások a leendő munkatársakkal, főszerkesztő-jelölt is van, én hírigazgatóként irányítom majd a tartalomkészítést.
- Mi lesz a profil?
Tarjányi Péternek korábban a Zoommal már volt egy izgalmas kísérlete, őt keresték meg újságírók azzal az elképzeléssel, hogy érdemes lenne megpróbálni fölépíteni egy független, a tisztességes újságírás lehetőségeit biztosító szerkesztőséget. A fejlesztések már folynak, nyáron elkezdődik a tesztüzem, szeptembertől élesben kell működni. Az oknyomozás biztosan a fő területek egyike lesz, az elemzőcég ezt a munkát is segíteni tudná.
- Időközben megjelent az ősszel beígért Népszabadság-könyve, milyenek az első visszajelzések?
- Többségében pozitívak, bár ez hangsúlyozottan egy szubjektív nézőpontú visszaemlékezés. Részben kordokumentumnak szántam, hogy ne csak az alaptörténet, hanem a kontextus is érthető legyen az utókor számára.
- Most jött ki a Riporterek Határok Nélkül és a Freedom House jelentése a sajtóról, mindkettő fordulópontként, a magyar sajtószabadság szűkülésének példájaként említi a Népszabadság bezárást. Milyen érzés bekerülni a sajtótörténelembe?
- Én is a nyilvánosság fontos intézményének elhallgattatásaként gondolok rá, de a történelmi dicsőséget szívesen kihagytam volna.
