Amióta „igazi hazaárulásnak" neveztem az Európai Parlamentben azt, amit Orbán Viktor a hazánkkal tett az elmúlt években, a sokezer támogató üzenet mellett megszámlálhatatlan mennyiségű gyűlölködő kommentárt, verbális erőszakot használó és fizikai erőszakot ígérő fenyegetést kaptam. Kijelentésemet továbbra is vállalom. Állítom, hogy Orbán Viktor a nemzet érdekei ellen cselekszik, amikor sötét orosz paktumok mentén eltávolítja hazánkat az európai közösségtől. Ez bizony hazaárulás.
Ritkán, talán soha előtte nem használtam ezt a kifejezést ebben a formában, de vállalom, hogy ennek most igenis helye van.
Sajátos, hogy a közpénzből kitartott fideszes médiagépezet, valamint az elvakult hívekből és gyáva trollokból álló kommenthadsereg ezzel szemben most engem állít be nemzetárulónak, külföldi színtéren feljelentő gazembernek. Legyen nekik világos: Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal. Az Orbán-kormány nem egyenlő a nemzettel. A Fidesz nem egyenlő a magyarsággal. Vajon hol voltak a most „Magyarország elleni támadást" kiáltók, amikor Orbán Viktor tizennégy évvel ezelőtt, az ellenzékben lévő Fidesz vezetőjeként az akkori magyar kormányt elítélő határozatot fogadtatott el a Kereszténydemokrata Internacionálé lisszaboni ülésén?
A magyar földtől távol, külföldi segítők által támogatott dokumentumban olyan nemzetközi, emberi jogi és polgári-, politikai szabadságjogokra hivatkozott, amelyeket az elmúlt években épp ő maga számolt fel Magyarországon. És hol voltak a narancsos trollok, amikor tizenegy évvel ezelőtt Orbán Viktor egy strasbourgi ülésen a néppárti politikusok előtt arról beszélt, hogy az általa hazugnak titulált baloldali kormánytól meg kell tagadni „az uniós segítségnyújtást", vagyis leállítani az akkor 370 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás folyósítását és visszatartani a következő időszak közel 8000 milliárdos uniós pénzeit?! Legyen világos: nem az követ el hazaárulást, aki rámutat a kormány bűneire, hanem az, aki kormányon elköveti azokat. Orbánék hét éves uralkodása pedig bőven megalapozta, hogy tetteiket ekképpen nevezzük.
Az Európai Parlamentben mondott felszólalásomban én azt kértem, hogy az uniós intézményrendszer egyelőre ne büntesse meg Magyarországot. Pontosabban: ne Magyarországot büntessék! Orbán ugyanis igaztalan módon és kéjes örömmel tolja maga előtt pajzsként a magyar nemzetet, neki még jól is jön, ha fájó szankciók érik Magyarországot; legalább lesz mit kiírni a következő gyűlöletplakátokra. Továbbra is tartom, hogy Orbánnak a bűnei és az európai törvények elleni tettei miatt szigorú büntetést kell kapnia. Az európai közösség nem tolerálhatja tovább a Fidesz dúlását, a putyini érdekek mentén való rombolását. Mivel azonban a renitensekkel szembeni érdemi szankciókra még nem volt példa, ismert gyakorlat híján kötelességem védeni a magyar érdekeket azzal, hogy ellenzek minden hosszú évtizedeken át kiható, a magyar szavazati jog elvesztésével járó, a fejlesztésekből, beruházásokból történő kimaradást hozó büntetést. Orbán kormánya ellen minden szükséges és indokolt vizsgálatot meg kell indítani, a megfelelően mért és célzott szankciókat pedig meg kell hozni. Uniós csatlakozásunk május elsejei évfordulójának üzenete: ha nem akarjuk, hogy a Fidesz bűnei miatt hosszú évtizedeken át sérüljenek Magyarország érdekei, akkor a legbiztosabb út leváltani és elzavarni a kormányt. Erre Botka László vezetésével nem egészen egy év múlva lehetőség is lesz. Élni kell vele.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharmincnyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.
