Fidesz;gyilkosság;Gál Roland;

- Kiengedték a gyilkossági ügybe keveredő volt fideszes képviselőt

Idén februárban kezdődött meg a per a dunaföldvári vállalkozó megölése ügyében, a Szekszárdi Törvényszéken. Hárman álltak bíróság elé, köztük egy volt fideszes önkormányzati képviselő. Egyiküknek emberölés, társainak – köztük az egykori politikusnak – bűnpártolás miatt kell felelnie – írja a 24.hu.

Az Alfahír azt írja, hogy Gál Roland kikerült előzetes letartóztatásából, és egy kép szerint már otthon borozik családjával. Azt egyelőre nem tudni, miért engedték ki az előzetesből.

A vállalkozót 2013-ban gyilkolták meg, pontosabban gyilkolta meg az elsőrendű vádlott, de az ügy csak tavaly februárban robbant ki. Az üggyel összefüggésben két gyanúsított – bizonyos Sz. J. és G. R. – előzetes letartóztatásba került. Már akkor kiderült, hogy egyikőjük fideszes önkormányzati képviselő.

Miután fény derült a politikus érintettségére – még tavaly februárban – a dunaújvárosi önkormányzat közölte, hogy a Fidesz dunaújvárosi szervezetének elnöksége kezdeményezte Gál Roland önkormányzati képviselő frakcióbeli tagságának felfüggesztését. Március elején lemondott önkormányzati képviselői megbízatásáról.

Egy személyautó elgázolt egy gyalogost a 4-es főúton Vecsés lakott területén szombaton kora hajnalban, az elütött nő életét vesztette - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.