Intenzív szakaszba érkeztek az Országos Nyugdíjas Parlament tartalmi előkészületei. A jelenleg zajló megyei nyugdíjas parlamentek küldöttjei rendre felvetik a nyugdíjasok életkörülményeinek nehézségeit, speciális szociális szükségleteik kielégítésének korlátait, növekvő bizonytalanságaikat, a romló közbiztonságot. A jelenlegi nyugdíjrendszer rengeteg hiányossága, egyenlőtlensége, kiszámíthatatlansága és méltánytalansága mellett felszínre került a rendszer legvállalhatatlanabb jellemzője is: az, hogy igazságtalan. Igazságtalan, mert az állampolgároknak az aktív időszakukban kialakult vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségei a nyugdíjas létük alatt nem hogy csökkennek, hanem tovább nőnek.
Az igazságtalanság legszembetűnőbb megnyilvánulása az, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb öregségi nyugdíjak év elején történő emelése között nyolcvanhétszeres különbség van, miközben a társadalmi státuszuk megegyezik, azaz nyugdíjasok. A számok nyelvén kifejezve ez úgy fest, hogy a havi 28500 forintos minimálnyugdíjnál az emelés 456 forint, míg a havi két és félmillió forintos nyugdíjnál havi 40000.
Az ordító igazságtalanságot fenntartani akarók azzal szoktak érvelni, hogy a nyugdíjnak a korábbi kereseteket is helyettesítenie kell, illetve a befizetett járulékokkal arányosnak kell lennie. Ezen érvelés hibája, hogy nincs tekintettel arra, hogy a kedvező helyzetben lévő munkavállaló az aktív időszakában sok esetben olyan ágazatban dolgozott, amelyet több ezer milliárdos közpénzzel konszolidáltak, vagy több száz milliárdos közpénztámogatás és adókedvezmény kedvezményezettje volt. Ugyanakkor a skála másik végén elhelyezkedő ágazatok alkalmazottjainak a bérét méltánytalanul alacsonyan tartották. Utalnék a KSH legfrissebb adataira, melyek szerint a pénzügyi, biztosítási ágazatban dolgozók havi átlagos bruttó bére 519 ezer forint, míg a szociális ellátás területén dolgozók havi átlagos bruttó bére 111 ezer forint. Az előbbi ágazatban dolgozók esetében könnyen alakultak ki milliós fizetések, felhalmozott vagyonok, az élet nehézségein könnyen átsegítő, konvertálható személyi kapcsolatok. A példaként felhozott másik ágazatban dolgozók többsége a halmozottan hátrányos helyzetbe kerülők csoportjába sodródik. Az aktív időszak alatt kialakult jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket – nehezen ugyan, de – a társadalom tudomásul veszi. Azt tartják sokan igazságtalannak, hogy a nyugdíjba vonulás időszakára kialakult egyenlőtlenségek a nyugdíjas években tovább nőnek.
A nyugdíjrendszer igazságtalanságának kevésbé átlátható területe a társadalmi jövedelmek (pl. jóléti, szociális és egészségügyi szolgáltatások) elosztása. A KSH legfrissebb kimutatása szerint az „öregségi ellátások” alsó és felső tizede között tizennyolcszoros a különbség: 36395 forint az alsó tizedben, míg 658637 forint a felső tizedben (decilisben).
Az igazságtalan nyugdíjrendszernek további vetületei is vannak. Utalnék itt a különböző típusú településeken élők nyugdíjának különbségére: amíg Budapesten az átlagnyugdíj havonta 153046 forint, addig egy békési községben 102519 forint. Említhetnénk a nemek közötti különbségeket is: míg a férfiak havi átlagnyugdíja 124897 forint, addig a nőké 97813 forint.
A fent említett igazságtalanságok megszüntetése nehéz helyzet elé állítja azokat, aki ennek felszámolására vállalkoznak. Nagyon kevesen vannak azok, akik a több évtizede hirdetett, hangoztatott és mára már dogmává merevedett elosztási elveket indokoltnak tartják megkérdőjelezni. Komoly ellentmondás érzékelhető a nyugdíjasok igazságérzéke és a „szakértők” álláspontjai között. A leggyakrabban hangoztatott érv, hogy „a nyugdíj az a járulékfizetéssel és szolgálati idővel megszerzett jog”. Az unalomig ismételgetett mondat tartalma igaz lehetett abban a korban, amikor munkakényszer volt, amikor központi bérszabályozás volt, amikor szigorú munkaügyi nyilvántartás volt, amikor központi áru és szolgáltatási elosztás volt érvényben. Akkor a legalacsonyabb és a legmagasabb munkajövedelemmel rendelkező tíz-tíz százalék között a különbség 4-5-szörös volt. (1987-ben: 4,6.)
Azt gondolom, hogy a fenti helyzetre jellemző peremfeltételek lényegi megváltozását nem kell bizonyítani. Azt mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy piacgazdaság átalakította a környezetünket. A jövedelmek nem csak a munkavállaló felkészültsége és szándékai szerint alakulnak. Elengedő most csak arra utalnom, hogy mára jelentős kereseti és vagyoni különbségek alakultak ki. Mára az alsó és felső jövedelmi tized különbsége kilencszeres lett (2012). Utalhatunk továbbá arra is, hogy ma már a „járulékok” elveszítették járulék jellegüket, illetve arra, hogy több százezer személy szerez biztosítási jogviszonyt anélkül, hogy fizetne egyáltalán járulékot, vagy az általános járulékfizetési szabályok szerint adózna.
Fontos feladat a magyarországi népesség 62 év feletti lakosságának igazság iránti igényével komolyan foglalkozni, hiszen ők alkotják az ország 20,6 százalékát.
