A fejlődés természetes velejárója, hogy új szavak kerülnek a köznyelvbe, mások viszont elkopnak, elenyésznek. Napjainkban szomorúan búcsúztatjuk a hála szót. A hála férfiatlan lett, nem illik a folytonosan harcolni kezdők szókincsébe. A szülők iránti hála? Ugyan kérem! Elég megnézni, hogyan labdázik a hatalom a nyugdíjasokkal, a szülők és nagyszülők nemzedékével. Ma az öregeknek kell hálásaknak lenniük, hogy gyermekeik felnevelése után, a ledolgozott évek sokaságával a hátuk mögött nyugdíjat kapnak.
Gyalázatos, ahogy a kormányzó pártok és főleg a keresztények (ezek még azok?) azt a parancsolatot értelmezik, hogy tiszteljék szüleiket. Egy fenét! Alamizsnát osztanak. Mit tehet a szerencsétlen nyugdíjas, akit hamarosan választási ígéretekkel szédítenek? Fogát csikorgatja, és arra gondol, hátha egyszer tényleg bealkonyul a farizeusoknak, akik nemlétező jótetteikkel kérkednek, miközben saját zsebüket tömik. A tünedező hála jó példája, ahogy Orbán naponta ráront Soros Györgyre, aki lehetővé tette, hogy külföldön tökéletesítse tudását.
