Van egy jó hírem és van egy rossz. A rosszal kezdem.
Robert Paxton, egy történész kolléga a New York-i Columbia egyetemen, 1972-ben hirtelen hírhedt lett Franciaországban. „Vichy France” című könyve először angolul jelent meg, de hamarosan lefordították franciára is. Szegény Paxton képmását napokon belül elégették Párizs utcáin. Bűne? Megkérdőjelezte a nácik elleni teljes francia ellenállás illúzióját. A német hadsereg táviratai alapján Paxton kimutatta, hogy a francia kormány erőteljesen támogatta a németek céljait a második világháború alatt.
A francia közvélemény nem akart hinni a szemének. Az iskolában ugyanis azt tanították, hogy a francia nép egy akarattal harcolt a nácik ellen. Csupán egy-két évtizeddel később ismerte el Paxton munkáját a francia elit nagy része. Kitüntetést is kapott. Az iskolákban ma már árnyaltan kezelik a Vichy kor történelmét.
Ez a régi emlék azért jutott eszembe, mert elolvastam Jean-Marie Le Pen minapi beszédét, amelyben tisztára mossa Franciaország szerepét az 1942-es deportálásokban. A franciák ártatlanok, inkább Franciaország szenvedett akkoriban, mondta. (Mindenki áldozat volt Európában, mondom én ironikusan, csak a németek bűnösök.) Le Pen nem említette, hogy francia rendőrök 76000 zsidót küldtek német haláltáborokba. A fő probléma persze az, hogy támogatóinak egy része ilyen beszédet igényel Le Pentől.
A meglepően jó hír az irodámtól mindössze két kilométerre lévő Georgetown Universityről származott az elmúlt héten. Ez a joggal híres, 1789-ben alapított jezsuita egyetem komoly anyagi gondokkal küzdött az 1830-as években. Két ültetvényük bevétele nem fedezte a költségeket, az intézmény a csőd szélén állt. 1838-ban az egyetem akkori vezetői, két jezsuita pap, eladták ültetvényeik 272, egyébként maradandóan vallásos rabszolgáját egy Lousiana állambeli farmernek. Mai értékben 3,3 millió dollárt kaptak, az egyetem kifizette adósságát.
Amikor tavaly híre ment az ügynek, az egyetem épületeiről levették a két jezsuita pap nevét. Több kutatócsoport jött létre azzal a céllal, hogy megkeressék az utódokat – 180 évvel később. Ez nem kis sikerrel járt! Múlt héten több tucat utód jelenlétében keresztelték át az egyik épületet Isaac Hawkins rabszolga nevére. Az ő neve szerepelt ugyanis elsőként az eladott rabszolgák számláján. És most ösztöndíjakat tartalékolnak fiatal utódok számára, egy múzeumot is létrehoznak a rabszolgák életéről.
Őszinte bűnbánat sugárzott az egyetem rektorának és az amerikai jezsuiták elnökének szavaiból. Az utódok beszédei és nyilatkozatai még megrázóbbak voltak. Nehéz volt könnyek nélkül végighallgatni Jessica Tilsont, Hawkins rabszolga leszármazottját, aki nemcsak megbocsájtott az egyetemnek, de az eredeti értelemben vett krisztusi szellemben meg is köszönte az egyetem újkeletű jóindulatát.
Két történet, két lecke. Egy: a múltat nem lehet jóvátenni, de nem szabad se elfelejteni, se letagadni. Kettő: az őszinteség és a bűnbánat a mai polarizált világban nemes és roppant hasznos gesztus.
