Az Esterházy Péterről szóló szegedi nemzetközi irodalmi konferencia címében azt állítják, hogy az író életművének befogadásában most egyszerre van/lehet jelen a hagyomány és a fordulópont? Mire alapozzák ezt?
Szilágyi Zsófia
Szilágyi: Mindig egyszerre volt jelen ez a kettőség Esterházy esetében: miközben ő maga volt a fordulópont, a magyar próza megújítója, a prózafordulatnak nevezett jelenség legfontosabb képviselője, azt még szinte fel sem mértük, mekkora szerepe volt a magyar irodalmi hagyomány újrarendezésében. Azt sokat szokták emlegetni, hogy lemásolta az Iskola a határont, hogy bátyánknak nevezte Kosztolányit, azt sokkal kevésbé, ahogyan a Mikszáth- vagy a Móricz-újraolvasáshoz is hozzájárult: én az utóbbiról fogok is beszélni a konferencián. És egy lezárult életmű már maga is, egészében, hagyománnyá válik – azt próbáljuk most felmérni, miként nézhetünk szembe ezzel a tradícióval
Hatott, és ha igen mennyire, a határon túli kortárs magyar irodalomra Esterházy Péter prózája és vele irodalomszemlélete? Kérdezem ezt azért is, mert a konferencia előadói között szép számmal találni nem magyarországi előadókat. Érkeznek kutatók Kolozsvárról, Nyitráról és Mariborból.
Szilágyi: Olyan szerző volt, akinek az esetében magától értetődő nemzetköziségben kell gondolkodnunk, ezért is törekedtünk rá, hogy a konferencián legalább a kelet-európai régió és Esterházy viszonyára külön figyelmet fordítsunk
Mit lehet ma tudni, mennyire tartósan íródik bele az irodalmi hagyományunkba az a prózafordulat, amely az 1970-es évek végén az írónak is köszönhetően lezajlott nemzeti irodalmunkban?
Szabó Gábor
Szabó: Hát, jósolni nehéz, az irodalmi kánonok jövőbeli működése nagyjából kiszámíthatatlan. A hagyományozódást sok más szempont mellett jócskán befolyásolja az a társadalmi, ideológiai, kulturális környezet, közeg, amelyben az új szövegek születnek. Az a fajta szövegirodalom, amelynek eljárásait, nyelvhasználatát Esterházy teremtette meg annak idején – a posztmodern játékos szabadságával együtt – , mintha némiképp kevéssé lenne jelen a fiatal prózában. A visszarendeződni látszó ideológiai-kulturális térben a szerzők talán inkább olyan „ügyek” kapcsán szólalnak meg, amelyek – mint az idegenség, a testpolitika, a kisemmizettek, a nyelv nélküliek – a jelenlegi hatalmi térben emancipációra szorulnak. Ezzel együtt Esterházy nyelvi forradalma szinte felmérhetetlen erejű, már csak amiatt is, mert nem csupán az irodalmi mozgásirányokat változtatta meg, hanem befolyásolta a közbeszéd nyelviségét is.
Mindketten egyetemi oktatók. Hogyan tapasztalják, mennyit olvas egy mai egyetemista Esterházyt? Régebben egy bölcsészkari kollégiumi szoba vagy egy albérlet elképzelhetetlen volt Esterházy gyűröttre olvasott könyvei nélkül. Ez változott? Mást jelent ma a Termelési-regény és a Kis Magyar Pornográfia?
Szabó: Mást. A Termelési regény gyilkos iróniájának érzékeléséhez szükségeltetett egyfajta zsigeri tudás a Kádár-rendszer bornírt, ostoba és pitiáner működéséről. Nagyon sok olyan kód, utalás szövi át a művet, amely ennek a valamikori közös tudásnak köszönheti a működését. A KMP annyiban jobban emészthető talán, hogy a hatalom pornográf működésének rajza a jelen felől könnyebben megközelíthető a fiatalok számára.
Szilágyi: Ugyanakkor a hallgatók is megérzik a személyes szabadságnak azt az elemi örömét, ami a regények csodálatos nyelvezetéből árad, illetőleg a nevetés, az irónia erejét, amellyel megmutatható, hogy a hatalom nem félelmetes, hanem: hülye.
