tüntetés;CEU;Nyugati tér;lex CEU;

- Félbeszakították a Nyugati téri CEU-ellenes tüntetést (videó)

"Elég volt! Stop Soros Army" - ez a felirat fogadta szombat kora este Budapesten, a Nyugati téren azokat, akik a CEU és Soros György elleni megmozdulásra érkeztek. A néhány CEU-ellenes tüntető mellett tucatnyi ellen-ellentüntető ligetvédő is megjelent a helyszínen, akik a Kétfarkú Kutyapárt rendezvényén is részt vettek. Egyikük félbe is szakította a főszervező beszédét, amikor biciklivel begurult a színpad elé.

Noha a - "CEU-s vircsaft elleni demonstráció!" néven meghirdetett - tüntetést a szervezők szerint támogatta a Betyársereg, A Magyar Nemzeti Gárda, A Szkíta Motorosok, az Identitás Generáció, és a Munka Becsületéért Alapítvány is, meglehetősen​ kevesen jöttek el. Úgy 50-100, jobbára fekete ruhát viselő fiatalember jelent meg.

A demonstráción - uniós és magyar zászlóval - felbukkant több ismert baloldali aktivista is. Őket rendőrkordon választotta el a szélsőjobboldali tüntetőktől.

A tüntetők Koncz Zsuzsa Ég és föld között című számával hangoltak a CEU-ellenes tüntetésre, majd elénekelték a magyar himnuszt. Ezután elkezdték a beszédeket is, ezzel egy időben elkezdett esni az eső is.

A főszervező beszédét - aki arról szónokolt, hogy Soros György a magyarok ellensége - félbeszakította egy ellen-ellentüntető. A férfi bekiabált, biciklivel begurult a színpad elé, és azt hangoztatta, hogy nem ért egyet ezzel a tüntetéssel.

Kilenc óra előtt a CEU-t és a Sorost bíráló beszédek még tartottak, de egyre kevesebb volt a tüntető: bő egy órával a kezdés után már csak 30-40-en hallgatták a szónokot.

Az atv.hu élőben közvetítette háromnegyed 9-ig a Soros és CEU-ellenes tüntetést:

Tián Pál, az Értünk Értetek Keresztény Mozgalom szóvivője a "nemzetellenes megmozduláscunami" ellen tiltakozva arról beszélt, hogy az egyetem melletti tüntetéseken "Budapest lakosságának öt százaléka hőbörög", ráadásul a résztvevők zöme külföldi. Hangsúlyozta, megmozdulásukkal nem Orbán Viktort támogatják, kormányváltást szeretnének, de jobbról, "békében és boldogan akarunk élni Magyarországon, magyarként", és "nem akarjuk a liberális anarchiát". 

MTI Fotó: Mohai Balázs

MTI Fotó: Mohai Balázs

Bertha Szilvia, a mozgalom elnöke szerint a CEU-nál sokkal nagyobb problémák vannak az országban, így az emberek 99 százalékát nem érdekli ez a kérdés, hiszen milliók küzdenek a túlélésért.

Poszpischek Tamás, a labdarúgó szurkolói csoportok szervezetének képviselője azt hangsúlyozta, nem szeretnék, ha túl sokáig, például a jövő évi választásokig tartana ez "a liberális Woodstock", már csak azért sem, mert a CEU nem országos ügy.

 MTI Fotó: Mohai Balázs

MTI Fotó: Mohai Balázs

 

Szombati brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány Nagy-Britannia helyett először mégis inkább az Európai Unióval kötne szabadkereskedelmi megállapodást, jóllehet Donald Trump amerikai elnök még nemrégiben is azt ígérte, hogy London lesz "a sor elején", amikor az Egyesült Államok kétoldalú nemzetközi kereskedelmi egyezményekről kezd tárgyalásokat.