Hatalmas hasát mutatja a publikumnak rögtön, amikor megérkezik az egészséges táplálkozásról papoló, termékbemutatót tartó ügynök, Mészáros Máté megformálásában. Maga a megtestesült antireklám. Előrejön egészen a közönségig, még ki is dugja termetes pocakját, végigsimít rajta, meg is fordul vele, mintha manöken lenne, hogy jól körbemustrálhassuk. Vagyis kapásból közszemlére teszi, hogy vizet prédikál és bort iszik, egyáltalán nem kenyere az önmegtartóztatás, az a portéka pedig, amit csodaszerként hirdet, és unos-untig elismétli a nevét, az Emese Acapulco Diabetikus Gyógyíró, nyilvánvalóan humbug, mert, ha nem így lenne, már régestelen régen lefogyott volna tőle. Hiszen az orrunk előtt is rendszeresen meghúzza a pulpituson közszemlére tett flaskát. Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című, néhány éve megjelent könyvéből Znamenák István a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével rendezett előadást a Jurányi Inkubátorházban.
A bőbeszédű, nagyhangú ügynök, termetes hasával együtt azt is rögtön illusztrálja, hogy nem ért ahhoz, amiről beszél, hiszen akkor ő maga nem így nézne ki. De ez nem zavar senkit abban, hogy végighallgassa fennköltséggel kevert triviális dumáját, ami szinte automatikusan átmegy önmaga paródiájába, nevetségessé válik. Alakjába kapásból beleláthatunk sok, hamar hiteltelenné váló hordószónokot, aki kitartó dumával ránk akar sózni bármit is, legyen az árát meg nem érő valós vagy politikai portéka, eszme, avagy rögeszme-rendszer. Azt az ábrát is jól ismerjük, hogy ehhez még ők vannak megsértődve, nekik áll feljebb, képtelenek magukat annyira felkalibrálni, hogy ott már jól érezzék magukat, és kellően föntről nézhessenek le ránk. Mészáros, Parti Nagy szóleleményekkel teli sziporkázó szövegének a segítségével, eljátszik egy típust, és ezzel elmondja a véleményét a világról.
Monodrámák esetében szinte mindig így van ez. Rendszerint személyesebben kötődnek a színészhez, mint amikor mások is jelen vannak a színpadon, ha jól sikerül az előadás, az akár védjeggyé is válhat a művésznek, mint például az Egy őrült naplója, Darvas Iván esetében, amit sok százszor játszott. Természetesen nem arról van szó, hogy bármiben is azonos lett volna a mind inkább becsavarodó egykori kishivatalnokkal, Popriscsinnel, hanem az ő Gogol által megírt bőrébe bújva megmutathatott egy olyan világot, amitől igencsak meg lehet tébolyodni, és amiről neki is alaposan megvolt a véleménye. Nem mellesleg Darvas lúdbőröztető tragikomikussággal mondta A dohányzás ártalmasságról című Csehov monológot, ami evidensen ihletője Az étkezés ártalmasságárólnak. Az előadóestek szövegeit is gyakran a színész állítja össze, és akár a sorrendjükkel is véleményt tud formálni, monodrámák esetében pedig döntő szava van a választásban. Ha például Lázár Kati a Kripli Mariban feleleveníti Jászai Mari életét, ezt azért is teszi, hogy maga is beszélhessen imádott-utált hivatásáról, amivel szinte eggyé forrt. A méltán kultikus előadássá lett A csemegepultos naplójában Ötvös András azért is lehet annyira emlékezetesen remek, mert annak az írónak a kíváncsisága, aki ki akar lépni a megszokottból, a mókuskerékből és figuralesés okából is, időlegesen egy piacon vállal munkát, minden bizonnyal sok tekintetben egybeesik az ő nyughatatlan kíváncsiságával. Hírlik is, hogy éppen kilépni készül egy külső szemlélő számára meglehetősen jónak tűnő élethelyzetből, és másikat keres magának. Feltehetően az sem véletlen, hogy Tenki Réka saját szülése után éppen Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyvéből írt monodrámával tért vissza a deszkákra, akinek a gyermeke az otrombán lebonyolított szülés miatt mentális sérültté vált, és mindössze hét évig élt. Feltehetően szüksége volt az anyaság élményéhez ahhoz, hogy Tenki el tudja játszani a poklok poklát, a rengeteg fájdalmat, meg az elcsent örömöket is, mert már pontosan tudja, mit veszíthet.
Ezek a produkciók általában egy-egy színészi korszak összefoglalásai, és szerencsés esetben egy újabb korszak kezdetei. Így van ez Mészáros Máté esetében is, aki nem készült eltökélten színésznek. Pécsett végezte a gimnáziumot, játszott és harmonikázott zenekarban, tehát a színpad az vonzotta. Csak jobb híján jelentkezett az Új Színház stúdiójába, mert ott augusztus végén volt a felvételi, és addigra ki kellett találni valamit, ha már Pécsen a bölcsészkar nem sikerült. Harmadszorra vették csak fel a színművészetire, Máté Gábor első legendás osztályába, ahonnan aztán többen szerződtek Egerbe, a Csizmadia Tibor által megteremtett remek színházi műhelybe. Itt szinte le se jött a színpadról. Micimackót éppúgy megformálta - büszkélkedni szokott vele, hogy ahhoz még ki is kellett tömni -, mint Shylockot, az elaljasodó uzsorást, A velencei kalmárban. Tudott tehát végtelenül kedves, és keményen gonosz lenni. Kitapasztalhatta képességeit, korlátait, mert sokat és rengetegfélét játszott, még női szerepet is többször ráosztottak. A Maya című operettben például flitteres, tűzpiros, testre simuló ruhában, vastagon rúzsos szájjal, piros klipszekkel léptette fel Zsótér Sándor rendező, és hát erősen teltkarcsúan táncolnia is kellett - elementárisan mulatságos volt. Humorért igazán nem megy a szomszédba. Ezt még reklámokban is érvényesíteni tudta, végül is először ezektől lett országosan ismert. De tragikus szerepeibe is mindig vegyít humoros elemeket, ezzel is megmutatva mindennek a fonákját. Egerben egy felejthetetlen alakításában, A párnaember című McDonagh darabban, egy diktatúra kegyetlen, olykor mégis megértő nyomozójaként összegezte mindazt, amit addigi pályáján elsajátított. Félelmetes és abszurdan humoros volt egyszerre. A másodperc törtrésze alatt tudott hangulatot váltani. Durvaság elegyedett a játékában emberséggel. Gyilkos indulatoktól félelmetes, ugyanakkor nevetségesen pitiáner is volt ez a figura, egy minden tekintetben pazar előadásban.
Aztán nagy reményekkel a Vígbe szerződött, ahol sokat játszott, de nem tudom, hogy ott volt-e ennyire fontos alakítása. A Rómeó és Júliában Lőrinc barátként például ugyancsak elegyíteni tudta a tragikumot és a komikumot, ahogy a Két úr szolgájában szintén. Goldoni vígjátékában a címszereplőt adta, akinek rengeteget kell rohangálnia a színpadon, ezért jobbára mozgékony fiatalok kapják a szerepet. Mészáros megmutatta, hogy mackós alkata milyen gyors észjárást, mennyi leleményességet rejt. Úgy látszott, hogy benne van a tutiban, de ő nyilván nem így érezte, és ezért mert szabadúszóvá válni. A Kamrában részeget játszhat, a Belvárosi Színházban modern kori, az internet hátulütőit megmutató bohózatban komédiázhat, a Budapest Bábszínházban galádul korrupt főbíró lehet.
Az étkezés ártalmasságáról előadásával pedig eljutott egy újabb összegzésig. Egyedül képes lekötni több mint másfél órán keresztül a figyelmet, bár vannak még ritmustalan részek, és húzni is lehetne a produkcióból. De már megmutatkoznak az oroszlánkörmök. Megjelenít egy olyan ügynököt, aki állandóan nagyzol, egyfolytában megsértődik, de közben a létéért küzd, részint a megélhetéséért, de az elhízott teste sem jelent számára könnyű létet, végképp nem képes megvalósítani azt, amiről papol, az egészséges életmódot, és ez tragédiába torkollik. Ez a nagyhangú kisember nem csak másokat áltat, csap be, hanem magát is. Élethazugságban él, és ez visszaüt. Rút, nyilvános, mégis magányos halála szánalmas és fenyegető. Egy mind jelentősebbé váló színész vallomása korunkról.
