Amikor az ember azt gondolja, ezen a héten már kiakadt az abszurditás-mérő, és annál lélegzetelállítóbb dolog úgysem tud történni, mint hogy Vejkey Imre kereszténydemokrata honatya szerint Brüsszel diktatúrát épít, na, akkor szerencsére megalakul a Puskás Ferenc Stadion Időarányos Kivitelezését Nyomon Követő Bizottság.
Ekkor megnyugszunk, és nem csak azért, mert a kormányfő lett a havonta ülésező bizottság vezetője - gondoljanak bele, a Liget projektnek csak egy bánatos miniszteri biztos jutott. Hanem azért is, mert miként Orbán Viktornak, nekünk is szívügyünk a hajdani Népstadion.
Én például rajongója vagyok a szocreál építészetnek, kifejezetten vadászom az ötvenes évek első felében felhúzott - antik mintákat másoló, szívfájdítóan vicces szobrokkal, domborművekkel és freskókkal teli - középületekre. Egy ház sosem hazudik, pontosabban azonnal leleplezi a kor hazugságait, amelyben fogant. A Népstadion is ilyen igazmondó épület volt: egy futballmániás ország - megjegyzem, az legalább joggal volt az - grandiózus, ám félkész büszkesége. Torzóban maradt toronyépülettel, visszabontott szocreál metróállomással, stikában, avatás nélkül befejezett, alumíniumszobrokkal szegélyezett felvonulási úttal. Mégis, mindezek ellenére remek épület volt, másfél évtizeden át vártam, hogy számtalan felterjesztés után végre műemlékké nyilvánítsák.
Ehelyett lebontották. Felújításnak hívták, de egy pilonon kívül nem maradt belőle semmi. Érthető persze, volt épp a kasszában felesleges 143 milliárd forint, azt egy szimpla renoválásra csak nem lehet elkölteni. Így viszont nincs más gond, csak a határidő: 2019 őszére végezni kell, nyakunkon ugyanis az Eb-selejtező.
Mellesleg akkortájt lesz a rendszerváltás harmincadik évfordulója is; de beláthatják, azon akkor már nem nagyon lesz mit ünnepelni.
