- Hét pofon

A Sportpropaganda Vállalat közleményben tudatta 1962 februárjában, hogy bérletet bocsát ki a Népstadion tavaszi mérkőzéseire. Az állandó belépőkkel április 8-án az MTK–Győr, Vasas–Újpest kettős mérkőzést, április 15-én a Honvéd–FTC rangadót, április 18-án a Magyarország–Uruguay találkozót, majd május 2-án az MTK–Valencia VVK-elődöntő visszavágóját lehetett megtekinteni. (A Vojvodinával vívott, 4:1-es és 2:1-es kék-fehér győzelemmel záruló negyeddöntőt február 11-én és 18-án játszották Újvidéken, majd a Hungária körúton.) A négy alkalomra szóló tikettet öt kategóriában hozták forgalomba; a legolcsóbb 41, a legdrágább 95 forintba került. Az árak nem voltak borsosak, hiszen a női kartonruhát a Verseny Áruházban 80, a reklámja szerint „URH vételére alkalmas, modern vonalú” Szófia rádiót 2180 forintért kínálták akkoriban.

A labdarúgó választék persze jóval szélesebbnek mutatkozott az öltözék- és rádiófelhozatalnál, amit az is bizonyított, hogy Baróti Lajos szövetségi kapitány negyven tagú keretet jelölt ki a közelgő világbajnokságra. A csaknem négy csapatnyi társaságban helyet kapott Szentmihályi, Ihász, Mészöly, Sárosi, Mathesz, Machos, Farkas (mind Vasas), Sipos, Nagy, Sándor, Bödör, Kuti, Szimcsák (mind MTK), Novák, Mátrai, Albert, Rákosi, Fenyvesi (mind FTC), Sóvári, Solymosi, Szini, Göröcs, Kuharszki (mind Újpest), Grosics, Szepesi, Sátori, Lahos (mind Tatabánya), Kürtösi, Nemes, Hajós (mind Szeged), Kotász, Tichy (mindkettő Honvéd), Danka, Csupák (mindkettő Pécs), Ilku, Monostori (mindkettő Dorog), Szojka, Menczel (mindkettő Salgótarján), Palotai (Győr), valamint Kalmár (Csepel).

E játékosok túlnyomó többsége szerephez jutott a Népstadion bérletes programjában is, ám a négyes belépő nem csupán a május elsejeinél is impozánsabb felvonulást illetően volt értékes. A Vasas–Újpest mérkőzésen dőlt el a bajnoki cím sorsa; az utolsó előtti forduló rangadóját megelőzően a lilák vezettek egy ponttal, de a piros-kékek 2:1-re nyertek ellenük, s mindenekelőtt ezen múlt, hogy megvédték elsőségüket. Az uruguayiak elleni találkozón (1:1) köszönt el a címeres mezes együttestől Bozsik József, aki aztán a Honvéd–FTC derbin (1:2) a kispesti alakulattól is elbúcsúzott. A 101-szeres válogatott futballista mind a dél-amerikaiak, mind a ferencvárosiak hálóját bevette, ahogyan az egy extraklasszis utolsó fellépésein illik... Az MTK–Valencia találkozó pedig azért volt nagy szám, mert egy európai klubtorna (az UEFA Kupa elődje) legjobb négy csapata között zajlott, ráadásul a legjobb műsornak tetszett az után, hogy - a vb miatt - április közepén befejeződött a magyar bajnokság.

A mérkőzésre mégis mindössze húszezren látogattak ki, mert az Országos Meteorológiai Intézet azt prognosztizálta, hogy „továbbra is fennáll a fagyveszély”, ráadásul az elődöntő első meccsén a Valencia 3:0-ra győzött. Takács László, a kék-fehérek kapusa akkor még nem tudta, hogy tíz nappal korábban, az Újpest–MTK találkozón (3:3) védett utoljára az NB I-ben, de az első osztályú karrier befejezésében alighanem szerepet játszott a háló őrének valenciai produkciója is. Honfitársunkat néhány vendéglátó labdarúgó és az álmosság közösen gyűrhette le, mert az este fél tizenegytől tartott találkozó első félideje 0:0-lal ért véget, majd a szünet után szépen megpakolták a kék-fehérek hálóját.

A második gól előtt Takács Luis Coll elé ütötte a labdát, a harmadikat pedig Waldo Machado harminc méteres szabadrúgásból küldte a kapuba... Ekkora távolságból még olyan kiváló futballistától sem ildomos gólt kapni, amilyen veszedelmes csatár a riói Fluminensében 403 bajnoki mérkőzésen 314-szer, míg a Valenciában 214 ligameccsen 115-ször eredményes, ezzel együtt csak ötszörös brazil válogatott játékos volt. Az akkori Valencia egyébként további három dél-amerikai légióst szerződtetett: Chicaót a Botafogóból, Decio Recamant a Portuguesából és – hogy ne csak brazilok egészítsék ki a spanyolokat – a hétszeres uruguayi válogatott Hector Nunezt a montevideói Nacionalból.

Az MTK vezetőit talán e külföldi kvartett látványa juttatta arra az elhatározásra, hogy a visszavágóra megerősítik a csapatot, ha nem is a határokon túlról. A korabeli szabályok lehetővé tették két futballista kölcsönkérését, és a kék-fehérek elöljárói azon tűnődtek: Albert Flórián, Farkas János, Machos Ferenc és Tichy Lajos közül melyik kettőt válasszák. Végül a Vasas csatáraira voksoltak, s mivel az MLSZ nem gördített akadályt az angyalföldi páros fellépése elé, Kovács Imre edző azt közölte Kuti Istvánnal és Laczkó Mihállyal, hogy a támadósor ezúttal nélkülük, Sándor, Bödör, Machos, Farkas, Szimcsák összetételben áll fel... (Farkas egy évvel később az FTC csapatában, a Petrolul Ploiesti elleni 2:0-ás mérkőzésen játszott kölcsönlabdarúgóként Vásárvárosok Kupája-negyeddöntőt. Az Üllői út 30 ezer nézője ezt a zöld-fehér támadó ötöst üdvözölte: Kökény, Fenyvesi József, Friedmanszky, Farkas, Fenyvesi Máté.)

Ami azt illeti, az MTK-nak védőre is szüksége lett volna! Úgy, mint az első fordulóban a Strasbourgnak. Magunk közt szólva, ez sem akármilyen történet. Hatvanegy szeptemberében kettős nemzetközi kupamérkőzést rendeztek a Népstadionban, és az első találkozón az Újpest 10:2-re helyben hagyta az inkább csak edzőpartner, mint KEK-vetélytárs Floriana La Vallettát. Göröcs János és Solymosi Ernő egyaránt négy gólt ért el, majd az összes Megyeri úti játékos felült a lelátóra, hogy megnézze a második meccset. Azon az MTK - hiszik vagy sem - szintén 10:2-re kalapálta el a Strasbourgot, és Göröcs ma már úgy meséli: „A végén ránéztem az elektromos táblára, s azt hittem, fennhagyták a mi eredményünket.”

Az MTK csapata 1962-ben (felső kép) és a Valencia együttese a Barcelona ellen megnyert VVK-döntő után a Nou Campban

Alig több mint fél évvel később az MTK volt a „Strasbourg”. Igaz, a Valencia két részletben lepte meg tíz góllal a Hungária körúti csapatot, melynek törzsszurkolója, a klasszis komédiás Salamon Béla az idő tájt roppant szomorúan játszotta a kabarészínpadon A tízest. (Stella Adorján jelenetében Letenye igazgató tíz forintot kölcsön kér a Salamon alakította Rostától, aki - egyebek közt - ekképpen igyekszik emlékeztetni az adósságáról megfeledkező direktort: „Jövök a busszal, a tízessel. Igazgató kartárs nem jön a tízessel?”) Bizony, a Valencia nem kevesebb, mint hét gólt rámolt be Pesten az MTK-nak, miután Nunez már a hatodik percben átszlalomozott a kék-fehérek védősorán. A csatár – aki játékos-pályafutása befejezése után edzőnek állt, és 1995-ben a Copa America-győztes uruguayi válogatott szakvezetője volt – mesterhármast ért el, miközben Takácsot 2:5-nél lecserélték, Keszei György pedig elbizonytalanította a publikumot a tekintetben, hogy vajon melyik csapathoz tartozik.

A jobbhátvéd csak úgy szórta a „gólpasszokat”: a harminckettedik percben úgy adott haza, hogy valójában Waldót hozta kihagyhatatlan helyzetbe; a negyvennyolcadikban Vicente Guillot-t „indította”; míg a hetvenhatodikban Nunezt „játszotta meg” újabb hazaadásával. Így aztán hiába volt az erősítés, Machos duplája – melyet a Népszava „szép lövésnek”, illetve „hatalmas gólnak” minősített – elveszett a valenciai dugók rengetegében. Az újság amúgy is főként a vendégekről áradozott: „A spanyolok a labdarúgás magasiskoláját mutatták be, minden támadásuk élményt jelentett.” A Népszabadság azt írta: „Már a hatodik percben szétfoszlott minden remény.” A Képes Sport pedig így kommentált: „A vendégek megmutatták, milyen a korszerű labdarúgás.”

Az elődöntőben megesett szégyen talán elviselhetőbb lett volna, ha a blamázst elszenvedők és a 3:10-es összesítés ellenére is elkényeztetett szurkolók akár csak sejtik: fél századdal később az albán Partizani Tirana, az azeri Gabala vagy a belarusz Torpedo Zsogyino leckézteti a magyarokat az európai futball alagsorában. Ötvenöt éve azonban még nem szuteréncelebekből állt a hazai élvonal; hogy mást ne mondjunk, az MTK elődöntőjét 1963-ban az FTC legjobb négy közötti szereplése követte a VVK-ban, majd 1964-ben az MTK döntőt vívott a Kupagyőztesek Európa Kupájában, aztán 1965-ben az FTC elhódította a Vásárvárosok Kupáját. Nem mellesleg: az akkor még nagy becsben tartott Közép-európai Kupát 1962-ben és 1965-ben a Vasas, 1963-ban az MTK nyerte.

Nunez és társai pesti hetese idején viszont spanyol uralom volt a kontinensen, mert a Real Madrid elveszítette ugyan a BEK amszterdami csúcstalálkozóját – a királyi gárda hiába vezetett Puskás Ferenc mesterhármasával 3:2-re, a Benfica 5:3-ra győzött –, a KEK-ben az Atletico Madrid vitte el a pálmát, míg a VVK csúcstalálkozóját a Valencia és a Barcelona vívta. S az MTK valamelyest megnyugodhatott, mivel a Turia-parti csapat odahaza 6:2-es csapást mért a katalán együttesre, melyet Kubala László már edzőként dirigált, s melynek mindkét gólját Kocsis Sándor szerezte. A Barcelonában „aranyfejűnek” nevezett csatár a visszavágón (1:1) is bezörgetett, de csapata azzal sem ment semmire. Az összesítés (7:3) a magyar főváros hűvös májusát idézte... A Valencia pedig olyannyira rátalált a győzelmi ösvényre, hogy a VVK következő kiadásában sem hagyta más csapatnak a kupát.

Itthon hatvankettő tavaszán – a hosszas bajnoki szünet miatt – maradt a kultúrprogram. (Nem, mintha a futball ne lett volna az, megannyi nagy művésszel.) A mozikban olyan filmek mentek, mint az Egy asszony meg a lánya vagy a Halászlegény frakkban. Igaz, az előbbi két, az utóbbi tizenkét éves késéssel érkezett meg Magyarországra, és a zenés amerikai alkotást a pártos kritika is lehúzta: „Kár lenne rá több szót vesztegetni, ha nem kárpótolna az ízlést rontó, bárgyú fordulatokért, lélektani sületlenségekért – Made in Hollywood – a közelmúltban elhunyt világhírű operaénekes, Mario Lanza, valamint Kathryn Grayson csodálatos hangja, továbbá David Niven megnyerő játéka.” Az az idő tájt – tehát 1962 első harmadában – bemutatott Cartouche Jean-Paul Belmondóval és Claudia Cardinaléval vagy a Boccaccio '70 Anita Ekberggel, Romy Schneiderrel és az Egy asszony meg a lányában is ragyogó Sophia Lorennel tőlünk még messzire ment...

Közelebb járt hozzánk az a musical, amelyet – Aszlányi Károly regénye alapján – a Petőfi Színház játszott Karinthy Ferenc átdolgozásában, Gyulai Gaál János zenéjével, Romhányi József szövegével, Feleki Kamill, Galambos Erzsi és Rátonyi Róbert főszereplésével. Az MTK labdarúgói azonban alighanem lemondtak az előadás megtekintéséről.

A darab címe ugyanis az volt: Hét pofon.