Bár Ruprecht Polenz kereszténydemokrata politikus azzal próbálta elvenni a referendum németországi vonatkozásának élét, hogy ez a helyi közösségnek csak 13 százaléka, ez azonban így túlzás. Egyrészt nem tudni pontosan, hány török (és kurd) gyökerekkel rendelkező személy él az országban. Számukat 2,9-3,5 millió közé teszik. Annyi bizonyos, hogy mintegy 1,4 millió kettős állampolgár közül 750 ezren éltek szavazati jogukkal, közülük 412 ezren voksoltak a változásokra, ami mindenképpen magas szám.
Miért ennyire konzervatívok a németországi törökök? Erdogan népszerűségét csak akkor érthetjük meg, ha több mint fél évszázadot megyünk vissza az időben. Az egyre súlyosabb munkaerőhiánnyal küzdő Német Szövetségi Köztársaság 1961-től kezdett toborozni török vendégmunkásokat. Érkezésükből kezdetben kivált az autógyártás profitált. A bevándorlók többsége a mélyen hívő, erőteljesen konzervatív rétegből került ki, legfeljebb középfokú, de inkább alapfokú végzettséggel. Elsősorban olyanok vándoroltak az NSZK-ba, akiknek hazájukban kevesebb kilátásuk volt az elhelyezkedésre. A hatvanas években a német politikai vezetők még arra számítottak, hogy a vendégmunkások hazatérnek, ennek azonban éppen az ellenkezője történt: 1974-től családtagjaik, feleségeik és gyermekeik is csatlakozhattak hozzájuk.
Bár a török közösség nagy része már évtizedek óta Németországban él, képzési szintjük ma is jóval alacsonyabb az átlagnémetekénél. A fiatalabb generációknál azonban megfigyelhető javulás. A 17-45 év közöttiek közül 41 százaléknak van papírja arról, hogy kitanultak egy szakmát, 8 százalék pedig lezárta tanulmányait. A német menekültügyi hivatal 2010-ben készült felmérése szerint a Németországban élő törökök 54 százalékának vannak a munkanélküliséggel kapcsolatos „tapasztalatai”. A megkérdezett törökök 18 százaléka azt közölte, úgy érzik, származásuk miatt hátrányos megkülönböztetés éri őket.