A vitát ezúttal a pravoszláv egyháznak a forradalom után külföldön létrehozott szervezete gerjesztette, amikor felhívásában – amelyet minden egyházközösségben felolvasták az istentiszteleteken – arra szólított fel, hogy tisztítsák meg a Vörös teret a „XX. század fő üldözőjének és kínzójának maradványaitól”. A szervezet átkeresztelné a Leninről elnevezett városokat, megyéket és utcákat is.
A társadalmat a nyolcvanas évek vége óta foglalkoztatja a kérdés, csakhogy a vezető politikusok eddig nem merték maguk ellen hangolni a közvéleményt, így aztán maradt minden a régiben. Pedig időről időre akadtak olyan jelentős egyéniségek, akik szorgalmazták Lenin „kiköltöztetését". Már Moszkva első posztszovjet polgármestere is közéjük tartozott: Gavriil Popov bezáratta volna a Mauzóleumot, mint ahogy az Orosz Föderáció első elnöke is. Borisz Jelcin sok merész lépésre szánta el magát, önfejű és meggondolatlan is tudott lenni, csakhogy hamar rá kellett jönnie arra, hogy Sztálinnal ellentétben, Lenin továbbra is élvezi a társadalom jelentős részének a rokonszenvét. „Mindig halogattam a döntést, nehogy felesleges feszültséget gerjesszek, őriztem az emberek békéjét” – ismerte be lemondása után tett nyilatkozatában. „Lehetséges, hogy feleslegesen halogattam. Ezt úgy is meg kell tenni” – tette hozzá.
A Publico című portugál lap szerint egy nemzetközi felmérés kimutatta, hogy az oroszok 44 százaléka ma is pozitívan tekint Leninre, s ez túl nagy szám ahhoz, hogy Putyin lemondjon a támogatásukról a történelmi igazságtétel érdekében. Az orosz elnök soha nem állt ki a Mauzóleum bezárása mellett, sőt inkább elvetette ezt az ötletet. Tette ezt annak ellenére, hogy a Mauzóleum bezárása mellett érvelők arra hivatkoznak, maga Lenin sem akart kegyhelyet emeltetni magának, özvegye és fivére pedig határozottan ellenezték azt. E helyett állítólag azt sürgették, hogy Szentpéterváron anyja mellé temessék el. Az elnök óvatossága ellenére sem hallgatta el Leninről alkotott negatív véleményét, csakhogy ennek nem adott nagy teret. Egy tudományos ülésen megengedte magának azt a kijelentést, hogy Lenin atombombát helyezett el Oroszország épülete alá, és ez a bomba aztán felrobbant. Ugyanakkor azokkal is szembe ment, akik szerint a Mauzóleumnak nincs köze az orosz történelmi és vallási hagyományokhoz.
A ranglétrán Putyin alatt állók megengedhetik maguknak, hogy eltérő véleményt fogalmazzanak meg. Így például Vlagyimir Medinszkij kulturális miniszter, aki 2012-es beiktatási beszédében kijelentette, hogy Lenin távozásával „szimbolikusan sok minden jobb irányba változhat az életünkben”. Ma sincs más véleményen. Fenntartásai ideológiaiak, bár arra is felhívta a figyelmet, hogy a testnek valóban csak a tíz százaléka maradt meg, ám ennek konzerválása nagy költség. Egy tavaly közzétett kormányzati közlemény szerint 13 millió rubelt költöttek a balzsamozott test konzerválására. Minden másfél évben újrabalzsamozzák a holttestet, s ez két hónapig is eltarthat. Minden harmadik évben új ruhába öltöztetik, még a nyakkendőt is kicserélik. Amikor 1924-ben Lenin testét bebalzsamozták, a szakemberek 20 évre becsülték azt az időt, amíg megmaradhat. Az újabb technikákkal ez az idő jelentősen kitolódott.
Az orosz pravoszláv egyház sokkal visszafogottabb külföldi partnerénél, s nem tekinti aktuálisan fontos ideológiai kérdésnek az ügyet. Egy forrásuk úgy fogalmazott, hogy ez az egész „idővel természetes és nyugodt módon megoldódik majd... csak várni kell egy kicsit”. Amúgy az orosz közvélemény-kutatások is azt sugallják, hogy még azok körében, akik eltemettetnék Lenint, elég nagy azoknak az aránya, akik várnának a temetéssel addig, amíg még él az a generáció, amelyik ezt nem nézné jó szemmel.
Ezek közé tartoznak a kommunista párt tagjai, akik Lenint az orosz történelem megkerülhetetlen személyiségének tartják. Felvetik, ha Lenint kiteszik a Mauzóleumból, mit tesznek a Kreml falainál eltemetett hősökkel, Gagarinnal és a többiekkel?
