– A II. Magyar Filmhét több vetítésére is elment. Ennyire szívén viseli a magyar film sorsát?
– Igen. Hiszen magam is filmes voltam, együtt dolgoztam Keleti Mártonnal, Várkonyi Zoltánnal, Makk Károllyal és még sokakkal. Most többek között az alkotókkal együtt izgulva néztem meg öt-hat filmet a szemlén. A Magyar Filmhéten vetített filmek egy részét már korábban láttam, ilyen volt Edelényi János Jutalomjátéka is. Sajnálom, hogy nem ismerték el díjjal a nemzetközi hírű brit főszereplőt vagy a film képi megvalósítását.
– Három éve a Filmalap a negyvenhárom éven keresztül megrendezett Filmszemle helyett Magyar Filmhét néven indította hasonló rendezvényét. A szervezőbizottságból viszont Tarr Bélát, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnökét kihagyták, noha az általa vezetett szervezet volt a Filmszemle rendezője. Eszébe jutott ez, amikor beült a filmekre?
– Nem áll módomban, de nem is merném kétségbe vonni az ünnepi filmhét legitimitását. A filmszakma eseményeinek változása, úgy látszik, együtt jár az ország társadalmi, politikai változásával, itt is ott van a kettős érdek és a szembenállás. De mostanában a filmkészítők közül egyre többen tudomásul veszik, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap rendelkezik az anyagi eszközökkel.
– A Magyar Mozgókép Közalapítvány évekkel ezelőtt megszűnt, az általa működtetett Magyar Filmművészek Szövetsége azóta nem kap állami támogatást. A Filmalap azonban olyan gazdag, hogy a Kincsem című mű költségvetésébe 2 milliárd forintos támogatással szállt be.
– A korábban Kovács András, majd Jancsó Miklós, napjainkban pedig Tarr által vezetett szervezet, a Magyar Filmművészek Szövetsége az időnként megjelenő véleményközlésen kívül nem rendelkezik szinte semmivel. Tény, hogy velük szemben működik Andy Vajna vezetésével a Filmalap, mondhatni korlátlan gazdagsággal. Azt hiszem, a filmcsinálók többsége ugyanúgy sajnálja, mint én, hogy a két szervezet nem talál, sőt nem is keres együttműködést.
– Ez kinek a hibája?
– Nem tudom, de nem szeretném Vajnát negatív figurának minősíteni. Úgy gondolom, talán a hatalmi helyzetben lévő Filmalap részéről várható valamiféle együttműködési gesztus. Az igazság az, hogy ennyi pénz a magyar filmgyártás történetében még soha nem volt filmkészítésre. Furcsa ellentmondás az is, hogy Vajna ígérete az volt, a magyar filmekhez visszahozza a közönséget, de eddig ezt az ígéretet csak részben teljesítette. De az elkészült „művészfilmek” ennyi nemzetközi sajtóvisszhangot és elismerést, mint napjainkban, nem kaptak.
– A filmhéten négy tévéfilmet mutattak be. Mit gondol a tévéjátékok minőségéről, az irántuk való érdeklődésről?
– A nézői igény talán változatlan, ugyanakkor a magyar televíziók ilyen jellegű alkotásainak színvonala az amerikai, európai kommersz műsorokéhoz hasonló. A tévéműsorok, köztük a sorozatok, nem törekednek színvonalra, értékadásra.
– Sokan kritizálják az állami médiát azzal, hogy az Orbán-kormány szócsöve, holott a közmédia normális esetben nem szolgálja a kormányt.
– Azzal egyet kell értenem, hogy a közmédia nem független. A tévé, amely a legtöbbeket szólítja meg, hatalomhoz kötött. De itt egyúttal kijelenteném: a Magyar Televízió számomra nem csak munkahely, hanem szenvedélyes önmegvalósításom színhelye is volt.
– Manapság népszerű amatőrökkel játszatni jelentős szerepeket: a Saul fia Röhrig Géza filmrendező, költő főszereplésével Oscar-díjat kapott, a Testről és Lélekről, amelyben Morcsányi Géza dramaturg-műfordító, a Magvető volt igazgatója alakítja a főszerepet, pedig jövőre lehet Oscar-esélyes.
– Úgy látszik, megéri amatőrökre színészi feladatot bízni. Persze, magam is amatőr szereplő vagyok, lehet, hogy ezért kicsit elfogult vagyok kettejük teljesítményével.
– Ön tucatnyi filmben szerepelt, noha nem színész. Nem lehet, hogy pályát tévesztett?
– Képzelje, sosem akartam színészi lenni. Véletlen, hogy a rendező barátaimnak megtetszettek az arcomon a ráncok.
– Van új filmszerep ajánlata?
– Nincs, legutóbb Nemes Gyula Zéró című tavaly bemutatott filmjében tűntem fel. Talán már nyolc éve annak, hogy valaki elém tett egy forgatókönyvet – abban egy öreg, élveteg mukit kellett volna játszanom, vetkőznöm is kellett volna. Ezt már nem vállaltam. Egyébként a fiatalokkal is jól kijöttem, Fliegauf Bencének két filmjében is benne voltam, az egyik forgatásakor kétszer kiszállított Berlinbe és Hamburgba. Jószerivel csak azért, hogy az öreg kezeimet vegye fel, meg némán egy gyereket kellett a kikötőben fogadnom. Nem voltak igazi színészi feladataim.
– A napokban ünnepelte 96. születésnapját. Mivel tölti szabadidejét?
– Az egy szál bot és okostelefon mellett néhány éve már számítógépet is használok. Azzal tartok kapcsolatot a külföldi barátaimmal, és a Moszkvában egyetemi tanárként dolgozó unokámmal. Egy évben negyven-ötven színházi előadást nézek, tíz budapesti színház megtisztel azzal, hogy meghív a premierjére. A FilmJus Alapítvány kurátoraként tevékenykedem. Ez az alapítvány beteg, rossz anyagi helyzetben lévő filmeseknek nyújt segítséget, évenként egyszer forgatókönyv-készítésre ír ki pályázatot. Magyartanár feleségem ajánlatára, bármilyen furcsa, olvasok is. Így telik valószínűtlenül hosszú jelenem.
