Hosszú évek óta megy a vita arról, lehet-e, szükséges-e a demokratikus ellenzéki pátoknak összefogni a mai választási rendszerben ahhoz, hogy le tudják győzni a Fideszt. Véleményem szerint igen is, meg nem is. Herényi Károlynak Túl az összefogáson című írása erősített meg ebben a hitemben. Cikkében sok mindennel nem értek egyet, de azzal igen, hogy a pártonkénti külön indulás növelné az ellenzéki szavazó tábort. Így sem az MSZP, sem a DK, de még a kisebb pártok szavazó táborának sem kellene passzivitásba vonulnia, hiszen csak a saját kedvenc pártjukra kell szavazniuk, és ezzel még valamennyi plusz szavazat is elérhető. Mint ahogy a szerző is írja, a cél csak az, hogy az ellenzéki pártok – a Jobbik nélkül – több szavazatot érjenek el, mint a Fidesz. Herényi írásából itt kimaradt, hogy az egyéni körzetekben viszont ehhez szükséges az összefogás, vagy nevezzük bárminek is, de a lényeg, hogy a demokratikus ellenzék részéről csak egy jelölt lehet. Csak így lehet elérni, hogy a Fidesz ne tudja megszerezni az ötven százalék plusz egy mandátumot. Ezért mondom azt, hogy igen is, meg nem is.
Vegyük azt a példát, hogy a Fidesz szerzi a legtöbb mandátumot, de nem éri el az ötven százalék plusz egy mandátumot, és ő kap kormányalakításra megbízást. Egyedül nem tudja megalakítani, koalíciós partner kell. Ekkor, ha a demokratikus ellenzék összetart, csak a Jobbik marad, ami a világ szemében végtelenül kínos lenne, és ezt talán még a Fidesz sem vállalja be. Ebben az estben kerülhetne sor egy ellenzéki kormányalakításra való felkérésre. A demokratikus ellenzék csak két feltétel megléte esetén válhatna kormányalakító erővé: ha nem a Jobbik szerzi meg a második helyet a választás alkalmával és ha nekik együtt meglenne az ötven százalék plusz egy mandátum. Ha ez nem valósul meg, akkor új választást kellene kiírni. És ahogy Herényi Károly, én is úgy látom, hogy ez még mindig jobb lenne, mint egy újabb Fidesz-kormány.
