Miután a vasárnapi törökországi népszavazáson a polgárok szűk többsége az alkotmánymódosítás mellett szavazott, jó esély van arra, hogy az amúgy is már illiberális ankarai „demokrácia” totális diktatúrába csapjon át. Az igenek győzelme nem nevezhető meglepetésnek, hiszen Recep Tayyip Erdogan csapatai mondjuk húszszoros túlerővel küzdöttek a kampányban a parlamentáris demokráciát megőrizni kívánókkal szemben. Az is igaz persze, hogy Ankara a gyanús hátterű tavaly júliusi puccskísérlet óta semmi esetre sem nevezhető demokratikus berendezkedésű államnak: hogyan is volna az, ha tömegesen tartóztatják le az ellenzékieket, az újságírókat, a bírákat, a kurdokat, a gülenistákat, a „nép ellenségeit”. A referendum során azt érték el, amihez itthon általában egyetlen nap is elég: törvényerőre emelték a törvénytelenségeket, s Erdogan már büszkén hirdetheti, hogy hazája egyeduralkodó vezetője lett, aki a legfőbb törvényhozó, végrehajtó és bíró is egyben.
Az elnök nagy győzelemről beszélt, pedig Európában és a világban sorra szenvedik el vereségeiket az illiberális demokrácia lelkes hívei. Az Egyesült Államokban a nagy fordulat Donald Trump megválasztásával sem következett be, az amerikai elnök mintha most kezdené felismerni: a világ leghatalmasabb államának fejeként nem engedheti meg magának, hogy felrúgjon egy évtizedek óta uralkodó világrendet.
Erdogan és a hozzá hasonló európai vezetők eljátszhatják saját közönségük előtt, hogy valójában ők irányítják a világot, s a publikum egy része lelkesen asszisztál és tapsol a külső ellenség - személyek és civil szervezetek - elleni hadjárathoz, ez a politika azonban nemcsak veszélyes, eleve bukásra van ítélve.
A törökországi eredménynek nem az a tanulsága, milyen szeretett vezérré vált hazájában Erdogan, hanem bebizonyította: olyan útra terelte hazáját, ami a teljes kudarchoz vezet. Nyilvánvalóvá vált a társadalom teljes megosztottsága, egyre nagyobb az ellentét a politikáját elutasító városokban és az elmaradottabb anatóliai régiókban élők között.
Erdogan kikiálthatja ellenségnek a lakosság felét, folytathatja a leszámolást azokkal, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő, de a történelem megmutatta: előbb-utóbb a pökhendi vezetőket is utoléri a végzet.
