Bár a mostani török államot demokratikusnak aligha nevezhetjük, hiszen rendkívüli állapot van érvényben, s a tavaly júliusi puccskísérlet óta tízezrek kerültek börtönbe, legalább az elvi esély megvan a változásra egy esetleges parlamenti választás alkalmával. Az is igaz persze, hogy ez a lehetőség most nagyon távolinak tűnik.
Igen komoly változások várhatóak a török államberendezkedésben akkor, ha vasárnap a választók igent mondanak a kabinet előterjesztésére. Összesen 18 jelentősebb módosításról van szó. Ezek közül a legfontosabb: megszűnik a miniszterelnöki poszt, így az államfő a kormányfői tisztséget is ellátja. Az ő joga lesz a miniszterek kinevezése és elbocsátása. Az elnök rendeletekkel is kormányozhat, s beleszólhat a legfelsőbb bíróság összetételébe. Az államfő rendkívüli állapotot hirdethet ki, amelyet a parlament hosszabbíthat meg, rövidíthet le, vagy törölhet el. Megszüntetik a katonai bíróságok intézményét. Az államfői mandátum időtartamát az eddigi négyről öt évre emelik, s az államfőnek két mandátuma lehet. Jóllehet Erdogan már 2014 augusztusa óta betölti az elnöki tisztséget, az új alkotmány szerinti első, 2019-es választáson tiszta lappal indulhat, azaz 2029-ig maradhat az államfői tisztségben.
A török kormánypártnak, az AKP-nak a nacionalista Devlet Bahceli pártja, a (papíron) ellenzéki MHP segített abban, hogy az elnöki köztársaságra vonatkozó javaslatokat népszavazásra bocsássák, így sikerült ugyanis biztosítani az ehhez szükséges többséget a törvényhozásban. Hírek szerint Bahceli megállapodott Erdogannal abban, hogy alelnökévé nevezi ki.
Az igen hívei rendkívül agresszív kampányt folytattak, nemcsak belföldön, hanem az országhatárokon túl is. Hollandia, egyes német tartományok, illetve más európai államok megtiltották a török tárcavezetők kampányrendezvényeit az adott állam területén, amire Erdogan nem éppen kifinomult stílusban náci módszerekkel vádolta meg a nyugati vezetőket. A török elnök a legsötétebb diktatúrákat idéző retorikájával folytatott hadjáratot a referendum elfogadása mellett. Meglebegtette, hogy a népszavazás sikere esetén bevezetik a halálbüntetést, ami automatikusan az uniós csatlakozási tárgyalások leállítását is jelentené. Ez azonban a legkevésbé sem hatotta meg, azt is közölte, referendumot írna ki az integrációs folyamat leállításáról. Mindeközben a török államhatalom folytatta könyörtelen fellépését a „nép ellenségének” kikiáltott gülenisták, az Egyesült Államokbeli Pennsylvániában élő prédikátor, Fethullah Gülen hívei ellen. A világ egyetlen államában sem ül börtönben annyi újságíró, mint Törökországban. Aki bírálni merészeli a rezsimet, azt terroristának, gülenistának kiáltják ki.
Joggal merülhet fel a kérdés, elképzelhető-e a hatalom csalása, elvégre igen sok forog kockán Erdogan számára. A választási eredmények meghamisítása azonban eddig nem volt jellemző . Az Oy ve ötesi független választási megfigyelő szervezet a legutóbbi, 2015 novemberi parlamenti választás során nem talált erre utaló jeleket. Sokkal nagyobb gondot jelent viszont az igazságtalan választási hadjárat. A csapból is a kormányzati propaganda folyik, a választási vitaműsorokba „elfelejtik” meghívni az ellenzéki politikusokat. A nem kormányzati álláspontot harsogó médiumokat ugyanis az AKP kezdetben felvásárolta, majd féktelenül kisajátította.
Ha az igenek győznek, bár számíthatunk tüntetésekre, a kormányzat alighanem csírájában elfojt minden az ellenállásra irányuló kezdeményezést. Olyan megmozdulás-sorozatra nem lehet számítani, mint 2014-ban, az isztambuli, Gezi parki tüntetések idején. A nemek győzelme esetén sem számíthatunk nagy változásokra. A hatalom annyiszor hosszabbítja meg a rendkívüli állapotot, ahányszor csak akarja. Erdogan rezsimje szerint „aki nincs velünk, az ellenünk van”. A török elnök azonban nem arról híres, hogy könnyen beletörődne a vereségbe.
