Cegléd;TEK;uzsorások;

A lefoglalt fegyverek Forrás: police.hu

- Uzsorás házaspárt fogott el a TEK - Videó!

Uzsora-bűncselekmény miatt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy ceglédi házaspárt - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A közlemény szerint a 62 éves ceglédi H. Ferencet és 58 éves feleségét azzal gyanúsítják, hogy 2004 óta aránytalan mértékű ellenszolgáltatás fejében adtak kölcsönt rászorultaknak. A kölcsönök jelentős kamattal megnövelt összegét kérték vissza, ezzel a sértetteket és családjukat még kilátástalanabb helyzetbe sodorták.

A férfi a sértettek lelövésével, házuk felgyújtásával és más erőszakos cselekményekkel fenyegetőzött, ezért őt és feleségét a TEK műveleti egységének munkatársai csütörtökön elfogták és előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra. A házkutatás során a rendőrök fegyvereket és lőszereket foglaltak le, valamint megtalálták azt a füzetet, amelyben a gyanúsítottak kimutatást vezettek az uzsorakölcsönökről. A bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Az észak-koreai állami rádió újfajta, titokzatos számkombinációkat kezdett sugározni pénteken valamivel éjfél után, egy nappal az ország egyik legfontosabb évfordulója, az államalapító Kim Ir Szen (105.) születésnapja előtt – közölték Szöulban.