Öt évvel ezelőtt került be az alkotmányba az a módosítás, amely szerint "az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre" vonatkozó rendelkezéseket sarkalatos törvény határozza meg. A javaslat a Fidesz-frakciót is meghökkentette, a szavazásig ugyanis úgy tudták, hogy a családi gazdaságok kitüntetett szerepét fogják az alkotmányba írni. Ángyán József, a nem sokkal később lemondott agrárállamtitkár már akkor előrevetítette, hogy a kormány néhány kivételezett agrároligarcha alá rendezi egy-egy régió teljes mezőgazdaságát, elvileg önkéntes alapon, de a játékszabályok olyanok lesznek, hogy „aki kimarad, annak könnyen vége lehet”. Az integrátor adja a szaporítóanyagot, a gépet, a műtrágyát, ő vásárolja fel a termést, cserébe a profit is nagyrészt nála jelentkezik, miközben a kockázat zöme a gazdáké marad.
Az Agrárkamara elkészítette a kétharmados szabályozás koncepcióját, és a Népszavához eljutott szöveg mindenben alátámasztja Ángyán aggodalmait.
A koncepció készítői megállapítják, hogy az uniós támogatásokból finanszírozott, nagytáblás gabonatermesztésre épülő agrármodell nem váltotta be a reményeket – majd a Fidesz (és az Agrárkamara) eredeti javaslata, a családi gazdaságok kedvezményezése helyett elővezetik az eddiginél is koncentráltabb nagyüzemi termelésszervezés ötletét. A kamarai szakértők szerint a klasszikus, alulról építkező szövetkezés „túl lassú”, sokkal jobb, ha az állam jogi eszközökkel szorítja rá a gazdákat az integrációra.
Országos integrátor csak olyan agrárcég lehet, amely legalább évi tízmilliárd forint értékű mezőgazdasági termény, vagy évi átlagban legalább ötvenezer számosállat tartására, felvásárlására, feldolgozására, feldolgozás céljára történő továbbadására vállal kötelezettséget és előzőleg stratégiai megállapodást köt a kormánnyal – ez azt jelenti, hogy az egész országban tucatnyinál kevesebb oligarcha lesz alkalmas a feladatra, és közülük politikai alapon válogathat a kormány. Az intergrátorokat alaposan kistafirozzák jogosítványokkal: pénzügyi szolgáltatásokat nyújthatnak MNB-engedély nélkül, a forgalmuk egy részét levonhatják az adóalapból, a meghatározott értékhatár fölötti beruházásaik pedig automatikusan kiemelt beruházásokká válnak, (azaz nem kell például a lakossági ellenállással törődniük erős zaj- vagy szaghatású üzem létesítésekor).
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) írásba foglalt előzetes véleménye szerint a modell nem szolgálja az agrárszektor érdekeit, „mivel egyes, kiválasztott piaci szereplőket politikai pályára terel”, és csupán „az integrátor jogait rögzíti, az integráltak esetében csak a kötelezettségeket határozza meg”. Mindez idegen az európai gyakorlattól, ahol az alulról szerveződő integrációk sikeresek, amelyeknek az evolúciója „a feldolgozó egységek termelői tulajdonba kerüléséhez vezet” - amire a politikailag irányított magyar rendszer nem adna lehetőséget.
Az LMP agrárpolitikusa, Sallai R. Benedek szerint ez a struktúra a kiszemelt integrátorok, például Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc érdekeit tartja szem előtt a kisebb, integrált mezőgazdasági szereplőkkel szemben. A párt által favorizált, Ángyán József által is képviselt modellben a haszon az integrációban részt vevő gazdáknál maradna, a kormány modelljében viszont a profitcentrumként funkcionáló országos integrátor zsebébe vándorol – fogalmazott a képviselő.