ingatlanpiac;lakások;árdrágulás;

FOTÓ: Molnár Ádám

- Drágulnak a lakások, mégis nagyon kelendőek

Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint Magyarországon 2016-ban 10,6 százalékkal drágultak a lakások, és egyre több az adás-vétel.

Balogh László egy tévéműsorban elmondta, a múlt év utolsó negyedévében 218 százalékkal több lakásépítési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban, a növekedés annak is köszönhető, hogy alacsony volt a bázis, a korábbi években kevés lakást építettek. Emellett a keresleti és kínálati oldal is erősödött, előbbi oldalt a csok, utóbbit a lakásépítések kedvezményes, 5 százalékos áfája hozta kedvező helyzetbe.

A kibocsátás felső határa a szakértő szerint a munkaerő rendelkezésre állása lesz, mivel most 40-50 ezerrel kevesebben dolgoznak az építőiparban, mint a válság előtt.

A Clark Ádám tér helyett a Várkert Bazár előtt lesz a vasárnapi CEU melletti tüntetés gyülekezőhelye - közölte a Facebookon a szervező Oktatási Szabadságot! csoport.