- Mi lesz a CEU-ügy vége?
- Kiszámíthatatlan. A CEU remélhetőleg nem fog elmenni Magyarországról, nagy előnye ebben a mostani helyzetben, hogy anyagilag nem kiszolgáltatott a magyar államnak. Eközben a magyar és a nemzetközi tudományos közvélemény és a civilizált politikai erők is támogatják az intézményt. Amit Orbán Viktorék eljátszottak az Ökotárs alapítvánnyal, amikor a TEK lerohanta őket, azt a CEU-val egy uniós tagállamban talán mégsem lehet megtenni. Ugyanakkor a miniszterelnök belelavírozta magát egy olyan helyzetbe, amiből nehéz kihátrálnia.
- Még mindig maffiaállamban élünk?
- Magyarország egy posztkommunista autokratikus rezsim. A cselekvő alany, az uralmi elit egy olyan képződmény, amit fogadott politikai családnak nevezhetünk, informális és formális pozíciókból álló egyközpontú patrónus-kliens hálózat, a csúcsán a keresztapával. Egy klán típusú szervezet, amelyben a nem vérségi kapcsolatokat családi kapcsolattá „nemesítik”. A magyar állam maga működik bűnszervezeti módon, csak szemben a klasszikus maffiával az állami kényszer vértelen eszközeivel él. De a vagyon, amit így kizsarolnak, magánvagyonná válik. Mindenben jelen van a pénz és agymosás együttes kettősége. A CEU elleni támadásban az agymosás, az ideológiai kiszorítás dominál.
- Simicska Lajos a napokban újra beindult, vele mit kezd a miniszterelnök?
- Simicskának a Fidesz gazdasági kapcsolataiban betöltött monopol helyzete korábban szükséges volt ahhoz, hogy a kialkudott és kizsarolt korrupciós forrásokat egyben tartsa. Orbánék 2014-es győzelmével viszont szükségtelenné vált ez a pozíció, a kormányfő nem akart szűrőt maga és a gazdaság szférája közé. A Simicskában egyesülő feladatokat leosztotta különböző oligarchák és strómanok között. Mészáros Lőrincnek egyetlen önálló mozdulata sincs, és amit strómanként felhalmoz bármikor átcsorgatható közvetlenül az Orbán családba. Valamint inkább „profiltiszta” oligarchákra épít, mint Garancsi vagy Andy Vajna, akik nem tudnak politikaivá konvertálható gazdasági potenciált felhalmozni. Simicskának most az a szerencséje, hogy az Európai Unión belül van Magyarország. Oroszországban ugyanis ilyen helyzetben vagy elmenekül, vagy börtönbe kerül, vagy lelövik a nem behódoló oligarchákat. Így is van számára „némi biztonsági kockázat” abban, amit mostanság csinál.
- A Fidesz feldühítette az Európai Néppártot, ráadásul a hazai ügyekkel is akadnak gondok. Ezek kihathatnak a 2018-as választásra is?
- Csapdahelyzetben vannak, akik nem szeretnének Orbánra szavazni. A manipulált választójogi törvény ugyanis - ha van a Fidesznek egy hiszterizált kétmilliós tábora - szinte lehetetlenné teszi a megbuktatását. A helyzet olyan, mintha egy vendéglőben az lenne a választási lehetőség, hogy vagy Fidesz-gulyást rendelsz, vagy minden más ételt összekevernek és egy közös tálban, azaz listán tálalják. Ez nem valami étvágygerjesztő. A nem gulyás-párti vendég vagy kimegy a vendéglőből, vagy az orrát befogva próbálja az ellenzéki mixet fogyasztani. Az Orbán-rezsim nem csak a közvagyont, hanem az aránytalan választási rendszerrel milliók választói jogát is megrabolja. Amikor ugyanis 44 százalékkal lehet kétharmadot szerezni, az nem más, mint erőszakos leértékelése és kisajátítása az Orbánnal nem egyetértő akaratoknak.
- Hiába a nem egyetértő akaratok, a miniszterelnök népszerűsége továbbra is töretlennek látszik.
- Nagyon nem szeretem, amikor Orbán tehetségéről és a magyar néplélekre való ráérzéséről beszélnek. A születő diktatúrák történetéből látszik, hogy a létrehozóik az átlagosnál érthetően jobb képességekkel rendelkeztek. Ennek dicsőítése viszont olyan, mintha egy sorozatrabló képességeit dicsérnénk, s csak azt nem értenénk, hogy egy ilyen tehetséges ember a lebukásakor, hogyan követhetett el egy ilyen vagy olyan hibát. Ugyanilyen megtévesztő, amikor Orbán '90-es évek eleji „liberális” nézeteit nosztalgikusan a maiakkal állítjuk szembe. Orbánnak nem a hatalmi és anyagi motivációi változtak, hanem az általa ezek eléréséhez hatékonynak tekintett eszközök. A '90-es évek elején például az SZDSZ egyik vezetője barátilag megkérdezte tőle, hogy a Fidesz frakcióban miként biztosítják az egységes szavazást, mert az SZDSZ-nél ez nehezen ment. Orbán csak annyit mondott: „én fizetem őket”. De a kétes pártfinanszírozás már 1993-ban is részben a családi bányát gazdagította. Amikor annak idején a felcsúti fiú feljött a budapesti Bibó kollégiumba, abba a fővárosi értelmiségi közegbe került, amelynek rendszerkritikus nyelve a liberális demokrácia nyelve volt. Ez az értelmiségi buborék a rendszerváltás után néhány év alatt kipukkadt. Az Orbán megnyilatkozásaiban használt ideológiai panelek logikáját nem azok értékkoherenciája, hanem pillanatnyi használhatóságuk adja. Botorság leleplező ellentmondást keresni nála például az egykori liberális elvei és a mai illiberalizmusa, vagy a pár évvel ezelőtti oroszellenessége és Putyinnak történő mai behódolása között. Ő alapjában nem változott, következetes, mert vezérlő elve nem az ideológia, hanem a hatalomkoncentrációt és a személyes vagyonosodást célzó haszonelvűség.
