Amikor a minap egy spanyol járőrhajó – az Infanta Cristina – betévedt Gibraltár vitatott területi vizeire, a brit haditengerészet egyik egysége szólította fel távozásra. Madrid nem ismeri el a Gibraltár körüli vizek feletti brit fennhatóságot, s előfordul, hogy spanyol hajók túl közel merészkednek a parthoz. Korábban nem csináltak túl nagy ügyet ebből, ám a Brexit-startpisztoly eldördülése utáni felfokozott hangulatban London tudatta: a királyi haditengerészet fellép minden „törvénytelen behatolás” ellen.
Meglepődtek a helyiek, amikor kiderült, hogy a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét aktiváló levélben Theresa May brit kormányfő Skóciáról és Észak-Írországról külön említést tett, de Gibraltárt kihagyta. Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk viszont az uniós tárgyalási irányelveket felvázoló tervezetében kitért rá, mondván: az EU és Nagy-Britannia közötti kilépési megállapodás csak akkor vonatkozik Gibraltárra, ha arról a brit és a spanyol kormány külön megegyezik. Londonban ezt úgy értelmezik, Madrid gyakorlatilag vétójogot kaphat a Szikla jövőjét illetően.
Michael Howard, a brit Konzervatív Párt korábbi vezetője erre közölte, hogy May – akárcsak hajdan a Falkland-szigetek megvédéséért Margaret Thatcher – kész háborúba menni Gibraltárért. Pontosabban azt mondta, a brit kormányfő „ugyanolyan eltökéltséggel állna a gibraltáriak mellett”. Amikor jordániai látogatásán Mayt erről kérdezték, ő nem győzte cáfolni, hogy szándékában állna hadihajókat vezényelni Gibraltár partjaihoz, de azt is világossá tette, soha nem menne bele olyan megállapodásba, amelynek nyomán a gibraltáriak – akaratuk ellenére – egy másik állam fennhatósága alá kerülnének. Nyugtatni próbálta Gibraltár főminiszterét, Fabian Picardót, aki hangsúlyozta, nem szeretnék, ha aduként használnák őket a Brexit-tárgyalásokon.
Gibraltár mintegy 30 ezer lakosa a tavaly júniusi népszavazáson 95,9 százalékban ellenezte a kilépést az Európai Unióból. Másfelől ugyanakkor már többször, legutóbb a 2002-es referendumon kinyilvánították, hogy britek akarnak maradni, s 99 százalékos arányban elutasították a brit-spanyol közös fennhatóságot.
A britek több mint 300 éve, a spanyol örökösödési háborúban foglalták el a Spanyolország déli csücskén fekvő Sziklát. A brit szuverenitást formálisan az 1713-as Utrechti Szerződés mondta ki, s Gibraltár 1830-ban lett brit gyarmat. A Földközi-tenger bejáratánál található, stratégiai fontosságú, brit tengerentúli terület státusa állandó vita tárgya London és Madrid között.
Madrid a Brexit-referendum után újra felmelegítette a vitát, így a Szikla lakói máris ostromlott várban érezhetik magukat. Egy helybeli, a 69 éves Monica Ritchie a brit The Timesnak úgy fogalmazott: „Ki tudja, mi fog történni, de átvészeljük, akár az előző ostromot”. Arra utalt, hogy amikor az 1967-es népszavazáson a brit fennhatóság mellett szavaztak, Franco tábornok annyira megdühödött, hogy lezáratta a Gibraltár és Spanyolország közti határt, amelyet csak 1985-ben nyitottak meg újra. Sok fiatal azonban a távozás gondolatával foglalkozik. A 18 éves Kieron Estella aggódik: „Nyugtalanok az emberek, nem tudjuk, jogunkban áll-e majd átmenni Spanyolországba, s az itt dolgozó spanyolok megtarthatják-e állásukat”. Mintegy 12 ezer ember jár át dolgozni Gibraltárra, s naponta 200 kamion lépi át a határt az El País spanyol lap szerint, útlevélellenőrzés esetén sok órás sorok alakulnának ki a határátkelőknél.
Az Európai Parlamentben frissen elfogadott Brexit-irányelvek nem ejtenek szót a Szikláról, noha brit EP-képviselők több módosító javaslatot is be akartak venni a szövegbe. A brit konzervatívok emlékeztetni próbáltak arra: a gibraltáriak népszavazáson erősítették meg, hogy Nagy-Britanniához akarnak tartozni. A UKIP pedig Tusk tervezete miatti sajnálkozását akarta bevetetni a szövegbe. Nigel Farage, az euroszkeptikus párt EP-képviselője beszédében egyenesen azt jósolta: Gibraltár ügye lesz az, ami meghiúsítja a megállapodást az EU és London között.