Amíg vártam rá a Szent István park elegáns kávéházában, a szomszéd asztalnál is róla beszélgettek. Aztán belépett, kockás zakójában, meg a hozzá való kockás sapkájában, amely alól ősz haja amolyan művésziesen szokott kikandikálni. Többen önkéntelenül is odakapták a tekintetüket. Ismerik ezen a környéken.
Benedek István Gábor – alias BIG - április 11-től egy ausztriai város díszpolgára lesz. Joggal gondolhatná bárki, hogy Újlipótváros vagy Budapest tünteti ki ezzel a címmel a sokak által tisztelt, 80. évében járó írót és újságírót, de a dolgok mifelénk nem így működnek. Bécs-Gerasdorf (Gerasdorf bei Wien) városa tisztelte meg ezzel a címmel.
Több mint hetven évvel korábbra nyúlik vissza a történet. Akkoriban egy hatéves, kantáros rövidnadrágban Tótkomlósról elhurcolt kisfiú került a bécsi külváros határában álló munkatáborba. A békési faluból gettóba zárt, majd deportált zsidó családokat - úton a bergen-belseni koncentrációs tábor felé - egy kis nyári robotra kivagonírozták Bécs határába, hogy segítsenek kapálni meg betakarítani a helyieknek.
Köztük volt Braun Róza, a tótkomlósi Pipis malom egykori cégvezetőjének felesége két serdületlen fiával, meg a két nagymamával. A Békés megyéből elhurcolt többi zsidó család munkaképes tagjai kora hajnaltól késő estig dolgoztak a földeken. Még a nyirkos szeptemberben is abban az egy szál vékony ruhában voltak, amelyben még nyárelőn betuszkolták őket a magyar csendőrök a vagonokba.
Akik néhány hete még településük tisztelt polgárai voltak, rabszolgákká lettek. Az egykori kisfiúban máig él a tompa zokogástól remegő éjszakák, a szívszorító péntek esték emléke az egykori gázgyár barakkjában: „A egyiptomi rabság rémes sabatjain lehetett ilyesmi, meséli, a férfiak és a nők kétségbeesetten emelték szemüket az ég felé: Urunk Istenünk, a siralom völgyéből kiáltunk hozzád!”
Mintha az Örökkévaló meghallgatta volna Braun Rózsa imáját. Valamikor szeptember végén a lágerparancsnok németül beszélő takarítónőt keresett a helyi pék családjához, és éppen az egykori tótkomlósi asszonyra esett a választása.
Gerasdorf bei Wien, Stammersdorfstrasse 382. Ez volt az a cím, ahová a cselédek cselédjének irányították a deportált, lerongyolódott zsidó nőt, aki minden munkát elvállalt, hogy egy darabka friss kenyérrel térjen vissza este a hideg barakkba. Amikor a pékné egyszer megtudta, hogy annak a tekintélyes cégvezetőnek a feleségét küldték hozzá cselédnek, akitől a férje is vásárolta egykor a gabonát, másképp nézett az asszonyra. Egy hét múlva kakaóval, kaláccsal és meleg ruha pakkal várták vissza, mind a két gyerekével.
Aztán továbbvitték a transzportot északra, Bergen-Belsenbe, vagyis hat hónap pokol következett. Majd a felszabadulás. Itthonról Braunné levelet írt a Seidl családnak Gerasdorfba: élünk, köszönjük. Majd jött a válasz 1946-ban, végén egy szerény, alighanem zavarban fogalmazott kéréssel: igazolják, s ha lehet, a szovjet katonai parancsnoksággal lepecsételve tanúsítsák, hogy ők, Seidlék, nem bántak velük rosszul ottlétük idején. Hogy „hivatalból” kellett elszámolniuk, vagy csak a lelkiismeretük diktálta? Ma már tulajdonképpen teljesen mindegy. A Seidl család péksége bezárt, mára a házukat is lebontották, de a városrészben őrzik az egykori kényszermunkások emlékét.
Braun Rózsáról a Stammersdorfstrasse környékén utcát neveztek el, és most a kisebbik fia, 80 évesen, a város díszpolgára lett. Személyesen jött el hozzá Gerasdorf polgármestere és a helyettese, hogy átadja az elismerést. Talán bocsánatot kérni is a város nevében.
Az egykori kisfiúból, a gerasdorfi láger egyik foglyából ismert újságíró és író lett – és szülővárosa, Tótkomlós díszpolgára. Az egykori csendőrök utódainak azonban, akik puskatussal lökdösték a marhavagonokba a zsidó családokat, még nem jutott eszükbe bocsánatot kérni.
Sem Braunéktól, sem a többi kifosztott, meggyalázott, megölt embertől, sem attól a néhány túlélőtől, akiknek emlékét a gerasdorfiak máig tisztelik. Akikről utcát neveznek el, akiket több mint 70 év múltán is díszpolgárukká választanak.
