BBC;Hitler;kifestőkönyv;

- Ha a gyerek ügyesen kiszínezte, előbukkant Hitler portréja

Ki kellett vonnia a forgalomból egy kifestőt a holland Kruidvat drogérialáncnak, mert egy gyerekeknek szánt kifestőjükben a számok szerint kiszínezett ábrán Adolf Hitler náci zsarnok portréja jelent meg - értesült a BBC hírportálja. A holland kiskereskedelmi lánc bocsánatot kért a pórul járt vevőktől, azt állítván: tudtukon kívül árusították a hitleres kifestőt.

A képen, melyet néhány gyerek ki is színezett, a barna egyenruhás Hitler náci üdvözlésre lendíti az egyik karját, a másikon horogkeresztes karszalagot visel. A Kruidvat közölte, hogy "mélységesen sajnálja, ami történt" és azonnal kivonta a terméket a forgalomból. A kifestő Indiában készült, ám azt nem tudni, hogy került bele a hitleres rajz.

"Az a gyanúm, hogy a készítő kapott valahonnan egy hírességeket ábrázoló könyvet, abból választott ki párat és szerencsétlenségére ezek között volt a náci diktátor is. Talán nem ismert rá" - magyarázta a helyi lapoknak a Trifora kiadó szóvivője. Hozzátette, hogy a Kleuren op Code című kifestőben olyan jelentős történelmi alakok kaptak helyet, mint Nelson Mandela, Albert Einstein és Abraham Lincoln.

A körülmények szerencsétlen összjátékáról van szó. Ellenőriztük a fordítást, de nem néztük végig a rajzokat - mondta a szóvivő. Csak akkor értesültek a hibáról, amikor a könyv a polcokra került és a megdöbbent szülők elkezdtek fotókat küldeni a kiadó közösségimédia-oldalaira. Egyik szülő a Hitler-rajzot posztolta, alá pedig ezt írta: "Szép a színezőtök!"

Egy másik vevő egy szót írt: szégyen.

A Kruidvat elmondta, csak fél napig árulták a kiadványt és azonnal levették a polcokról, ahogy a botrányra fény derült. A vevők visszakapják a füzet árát - ígérték.

Jean-Claude Juncker az Európai bizottság Elnöke nem érti Orbánt, de megvan róla a véleménye. Ez derült ki egy mai sajtóértekezletén. Juncker a svájci konföderáció elnökével tartott közös sajtóértekezletén kapott kérdést a CEU-ról és a Brüsszel ellenes magyar kérdőívről és elmondta: az egyetem bezárásának kérdését a bizottság jövő szerdán vitatja meg - adja hírül a Klubrádió.