Szájer József;szimpátia tüntetés;lec CEU;

Forrás: Ujhelyi István Facebook oldala

- Repedezik? - Szájer József ülve tüntetett a lex CEU mellett

Amint arról lapunkban is beszámoltunk, kedden Frank Walter-Steinmeier német köztársasági elnök kedden az Európai Parlamentben tartott beszedet. Előadásában kitért a CEU-ra is. Azt mondta: Európa nem maradhat néma, amikor a civil szervezetek, vagy a tudományos világ elől elszívják a levegőt, mint ahogy most ez a Közép-európai Egyetemmel történik Budapesten.

"Ha vitatkozunk is Európában, egy közös alapról tesszük ezt. Sok bonyolult kérdés van, de ez nem kérdőjelezheti meg a legfontosabbakat: a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat. Ezeket az EU alapszerződésének 2. cikkelye rögzíti, és ezek az összes tagállamot kötik. Ez Európa lényege, ez teszi Európát azzá, amit a világ lát belőle, és amit oly sokan irigyelnek. Amikor pedig az emberi jogok és a jogállamiság szószólói vagyunk, akkor nem tekinthetünk el attól, ha ezek az értékek Európán belül rendülnek meg. Európa nem maradhat néma, amikor a civil szervezetek, vagy a tudományos világ elől elszívják a levegőt, mint ahogy most ez a Közép-európai Egyetemmel történik Budapesten."

Az európai egységet, jogállamiságot és közös felelősséget méltató beszédét a képviselők felállva tapsolták meg. Csak Szájer József, az EP fideszes csoportjának vezetője nem állt fel, ám ő is tapsolt – vette észre a 444.hu.

Dobra veri a Centrál Színházat a fővárosi önkormányzat – írja a hvg.hu. A három évvel ezelőtt felvázolt modell szerint ezt más játszóhelyek kiárusítása követheti. A Radnóti Színház lehet a következő, amelyet privatizálnának. Májusban dönt a fővárosi önkormányzat a Centrál Színház privatizációjáról. Az idén februárban meghirdetett nyílt értékesítési és bérbeadási pályázatra egyetlen ajánlat érkezett, amelyet érvényesnek nyilvánítottak. A HVG információi szerint ezt Puskás Tamás, a színház igazgatója adta be.