- A CEU-ügy a rendszer lenyomata?
- Ez az eset azért meglepő számomra, mert nem logikus. Persze a rendszer logikájában 2010 óta mindig is megvolt az erőszakos föllépés, azaz hogy megpróbálta, s megpróbálja minden lehetséges módon korlátozni az alkotmányos intézményeket, a civileket, vagy például a sajtót. Nekimentek a korábban független intézményeknek, a bíróságoknak, az Alkotmánybíróságnak, tavaly pedig már nemcsak a Népszabadságnak, hanem egymás után a sajtótermékeknek, hiszen sorra vették át a hatalmat a médiumokban, ahol pedig erre nem voltak képesek, ott azt megsemmisítették. Ezekkel mind-mind világos céljuk volt és van. Az illiberális, autokrata rendszer szempontjából ezek igenis logikus lépések, még ha számomra gyűlöletesek is. Ez ugyanaz a logika, ami Erdogan Törökországában és Putyin Oroszországában biztosítja a hatalmat. A CEU ügyét ehhez képest azért nem értettem, s azért lepett meg, mert ez az egyetem nem volt ellenség, sosem nyilatkozott a rendszer ellen, s valójában az sem látszik, hogy a hazai és nemzetközi botrány miért éri meg a kormány számára. Választót nem lehet ezzel szerezni, Soros György megfélemlíthetetlen, tehát maximum az lehetne cél, hogy elérik: az egyetem átköltözik Vilniusba vagy Prágába, amivel azonban súlyos veszteség érné Budapestet. Egy - bármilyen - egyetem elvesztése, komoly presztízsveszteség.
- Hasonlóképp céltalannak tűnik - noha abban is föltűnik Soros György neve - a civilüldözés is, nem?
- A civilekkel szembeni fellépés beleillik a már említett hatalmi logikába. Hasonlítsuk a többiekhez: Erdogan és Putyin már világosan megmutatta, hogyan is kell ezt csinálni, így Orbán csak őket másolná. Az autoriter rendszerek működési szisztémája: nem tűrhetnek maguktól független intézményeket. Ugyanakkor Orbán számára a civilek azért is jelenhetnek meg valódi ellenségként - nem is ellenfélként -, mert a saját életéből van tapasztalata arról, milyen nagy tömegmozgató erőt képesek bizonyos történelmi helyzetekben megmozgatni ezek a szervezetek, személyiségek. Itt van egy fiatal srác, aki 1987-88-89-ben lényegében civilként - hiszen a Fidesz akkoriban maximum civil szerveződésként volt értelmezhető -, Soros György anyagi támogatásával, tehát az ő pénzén, végül is megdönt egy politikai rendszert. Tehát az idősebb Orbánnak, ha visszagondol, azt kell vélnie, hogy a most feltűnő fiatalok, legyenek bármely civil szervezet tagjai, arra készülnek, hogy az ő rendszerét megdöntsék. Magából indul ki. Közben valamiért úgy gondolja, hogy Soros Györgynek az a világméretű célja, hogy rendszereket döntsön meg. Szeretném azonban felhívni a figyelmet: Soros nem azért támogatta Orbánt, hogy megdöntse a Kádár-rendszert, hanem egyszerűen felkarolt és felkarol tehetségeket, akik a nyílt társadalom eszméjét, gondolatiságát átveszik, megtanulják, hirdetik. Megdönteni a hatalmat Orbán akarata volt, nem Sorosé. De ez mindegy, mert a hatalmi paranoia teljesen természetes.
- Na de éppen a civilektől kell félnie a hatalomnak?
- A civilek Orbán számára három területen tényleg aggasztóak lehetnek. A menekültügyben a civilek nagyon fontos üzenetet közvetítenek a magyar társadalomnak: szolidárisnak lenni a menekültekkel erkölcsi kötelesség, s emberileg ez a tisztességes. A civilek mutatták meg, hogy ennek az erkölcsi kötelességnek igenis meg lehet felelni. Ez nagyon veszélyes arra a rendszerre, amely a maga részéről azt az erkölcsöt diktálja, hogy a menekültek terroristák. És most már nemcsak az elesetteket kriminalizálná, hanem az emberséget oktató civileket is, hiszen őket meg ügynöknek nevezi. A civilek másik csapata leleplezi a korrupciót, ami természetesen megint csak igen veszélyes egy, épp a korrupcióból építkező rendszer számára. A harmadik "veszélyforrás" pedig az, hogy a civilek jó része küzd az emberi jogokért, a sajtószabadságért, a jogállami normákért.
- A civilek végzik ma az ellenzéki munkát?
- Mi ezt, ebben a kifacsart világban nevezhetjük ellenzéki munkának, de valójában ez nem klasszikus politikai tevékenység, ezt csak Orbán tekinti ellenzékinek, sőt, ellenségesnek. Ez mutatja, hogy milyen mélyre süllyedt ez a társadalom. Persze a mindenkori ellenzéknek össze lehet és kell gyűjtenie a civil tevékenységeket, témákat, s képviselni mondjuk parlamentáris keretek között. Vagy épp azokat a civil, szakmai javaslatokat, elemzéseket kellene pártpolitikai programba foglalnia, s azok révén képviselni a felmerülő érdekeket, amelyeket nagy munkával, mondjuk a korrupció területén feltárnak a civil szakmai műhelyek.
- A minap egy pódiumbeszélgetésen Majtényi László államfő-jelöltségét, vagy épp Botka László megjelenését ellenzéki sikerként értékelte. Ők elvégzik az említett munkát?
- Majtényi maga is civil, s világosan kijelölte politikai szerepvállalása határait. Ugyanakkor például Botka sokat felhasznál azokból a szakmai meglátásokból, amelyeket a civilek képviselnek. Ott volt akár a menekültügy, amelyben Botka polgármesterként, sőt, az egész városa együttműködött a civilekkel, Röszkével, így lett Szeged példaértékű - nemzetközi viszonylatban is ellenpontozva a magyar kormányt. Ez persze Botkának szerencsétlensége is volt, hiszen Martin Schulz megnevezte őt, mint pozitív hőst, holott a szegedi polgármesternek nem ez volt a célja. Mindenesetre ez is jól mutatja, hogy egy önkormányzat és annak vezetője milyen jól tud együttműködni a civilekkel egy-egy ügy mentén. De ugyanez vonatkozik Botka bérlakásprogramjára, amelyet civil szervezetek kezdeményezésére, ösztönzésére és szakmai támogatásával vitt végig. És azokban a témákban, amelyeket most országos politikai szinten fölvet, szintén benne van a civilek munkája az utóbbi hat évből.
- Tünetként említette, hogy Orbán nem ellenzékben, hanem ellenségekben gondolkodik. De ha már Botkát említjük, az utóbbi hetekben - s ebben némi szerepe talán önnek is volt - a baloldali pártok között is ellenségeskedő harc kezdődött.
- Ez nem újdonság. A baloldalon már a 2014-es választási vereség is a pártvezetők brutális ellenségeskedésének a következménye volt. Tehát nem Orbán Viktor győzte le az ellenzéket heves harcban, hanem az ellenzék önmagát, s ezek a pártvezetők egymást. Sajnálatosan ma is azon dolgozik az ellenzék bizonyos része, hogy sikeresen végezzen azzal, aki véletlenül győzhetne.
- A kritikáit elsőként Gyurcsány Ferenc vette magára. De tényleg rá céloz ezzel?
- Gyurcsány csak egy a sokból. Figyelni kellene az európai folyamatokra. Mert egy olyan helyzetben, amikor egy politikai elitnek szembe kell néznie azzal, hogy van egy erős ellenfele, akit csak valamilyen összefogással lehet legyőzni, több külföldi forgatókönyvet is láthat. Például látni kellene, ami most zajlik Franciaországban, ahol épp összevész a baloldal, s hihetetlen brutalitással ölik egymást, miközben mindannyian tudják, hogy nekik most Marine Le Pent kellene legyőzniük, s ezért az esélyes Emmanuel Macron mögé kellene állniuk. Ennek az egyszerű felismerésnek a hiánya a választók végleges bizalomvesztését eredményezheti. Éppen ezért ez kiváló negatív példa, miközben van pozitív is: Sigmar Gabriel felismerte a német SPD-ben, hogy ő már a büdös életben nem fogja a pártját felemelni, s esélye sincs a választásokon Angela Merkellel szemben. Ezért, biztos nem nagy örömmel, de átadta a helyét Martin Schulznak, aki pillanatokon belül tíz százalékkal megemelte az SPD-t, így még legalább az esély nyitott. Nem várok többet a magyar baloldali ellenzéktől, csak azt lássák be: ha látszik, hogy van egy megfelelő jelölt, ők sem tudnak jobbat, sőt, indulni sem akarnak - hiszen Gyurcsány nem is akar indulni a kormányfői székért! -, akkor ne álljanak az útjába. Az egyéni érdekeket alá lehet, sőt, alá kell rendelni a közös érdeknek, tisztességesen és hasznosan csak Sigmar Gabrielként lehet viselkedni. Az ellenkezőjét ugyanis egyszer már átéltük Bajnai Gordon esetében. Borzasztó volt látni, ahogyan önös érdekből kivégezték. Most van még egy, valószínűleg utolsó esélyük arra, hogy bizonyítsák felelősségüket az országért, a saját választóikért. Ha ugyanis ennek ellenkezője történik, az a saját választóikat is kivégzi. Ezt a kockázatot láthatóan nem tudták fölfogni. És én most, beismerem, abban bízom, hogy a választók óriási nyomást gyakorolnak ebben a saját vezetőikre.
- Van reális esélye egy politikai taktikaváltásnak az elmúlt hetek után?
- Nézze meg a szocialistákat, akik fél évvel korábban még leváltották Botka Lászlót az országos választmányuk éléről, majd hirtelen ráébredtek, hogy hülyék lennének, ha nem fogadnák vissza, sőt, nem őt emelnék jelöltjüknek. És szerintem ezt a saját választóik, a szocialista választók elfordulása, s nyomása érte el, illetve az a tudat, hogy ez az utolsó esélyük.
- Vagyis komolyan hisz benne, hogy Botkának lehet esélye?
- Persze, hogy komolyan hiszek benne. Valódi esély. Szerintem Botka már most megfogta Orbánt, hiszen az, hogy van egy komolyan vehető, kormányképes ellenjelölt, egy igazi kihívó, önmagában a változás lehetőségének reményét hozhatja magával az országban. És ez tényleg azon múlik, hogy például azzal a kampánnyal, amit most folytat, Botkának sikerül-e elhitetni a választóval, hogy nem pusztán fellépett, bejelentkezett, de vele és érte van, együtt érez a gondjaival, bajaival, és ott is fog állni jövő év márciusában, nem fog levonulni a színpadról, hanem vállalja a küzdelmet Orbánnal. Ha ezt őszintén el tudja mondani, s látja a választó azt is, hogy már eddig is sokszor megnyert választásokat, mert sikeresen kormányoz egy nagyvárost, ami másként működik, mint az ország, akkor úgy fog neki kelleni, mint egy falat kenyér. Én Botka Lászlóban látom ennek a lehetőségét.
