– Aktív sportolóként megannyi felkészülési időszakot végigcsinált, a most vállalt kihívás viszont másnak ígérkezik, mint amelyeket a szorítóban megélt. Mentálisan fárasztó vagy pozitív volt az új feladatra készülni?
– Mindkettő igaz. Pezsdítő is volt természetesen, ugyanakkor megmondom őszintén, rossz volt szembesülni ezzel a rengeteg problémával és széthúzással, amit tapasztaltam. Nagyon remélem, hogy ezzel lehet majd kezdeni valamit, első teendőim között próbálok ezen változtatni. Nem esett jól, amikor azt tapasztaltam, hogy olyan problémák is felmerülhetnek, melyeket esetleg nem tudok egymagam megoldani. Magányos harcos voltam a szorítóban is, ott is mindent csak magamnak kellett megoldanom. Itt össze kell hoznom az embereket egymással – olyanokat is, akik nem feltétlenül szívlelik egymást. Az ökölvívás érdeke viszont mindenképpen azt kívánná meg, hogy azok az emberek, akik most képtelenek szót érteni, azok hosszabb távon partnerként tekintsenek egymásra. Ez nehéz feladatnak ígérkezik, mégis bízom benne, hogy sikerem lesz.
– Februárban már tudható volt, hogy pályázik a posztra, sőt: a jelenlegi elnök is Önt támogatná. Azon túl, hogy a tisztújításhoz szükséges aláírások összegyűltek, mi történt Önnel az utóbbi hetekben?
– Tulajdonképpen bejártam az országot. Kőszegtől Debrecenig, Kecskeméttől Egerig szinte mindenhol megfordultam, s mindenhol próbáltam a régiós emberekkel találkozni, beszélni. Jó, ha az ember a jelenlétével mindenhol bizonyítja, hogy elérhető, nyitott a megoldások keresésére. Sok időt fektettem ebbe bele, remélem, meglesz az eredménye.
– Kedvező fogadtatásra leltek az ötletei?
– Az emberek bizalommal fordultak felém, ám sokan aggódnak értem, amit nem teljesen értek. Féltenek, nehogy bedaráljon ez a széthúzás. Úgy tapasztaltam, hogy engem valahogy senki nem támadott eddig. A rendszert, a szervezetet sokan kifogásolták, ám erre azt mondtam, hogy a látogatásaim során nem elsősorban a szakmai problémákat szeretném megoldani. Azokat oldja meg a szakma, közös erővel. Ne nekem kelljen feltalálni a spanyolviaszt, hanem igenis legyenek olyan ülések, konferenciák, közös megbeszélések, ahol megvitathatjuk a fennálló problémákat. Ezekre közösen kell megoldásokat találnunk, a szabályokat pedig mindenkinek következetesen be kell tartani. Olyan mértékű a széthúzás, s néha bizony a rosszindulat is a sportág körül, amit helyre kell tenni. Azon fogok munkálkodni, hogy elsimítsam az ellentéteket, s egy érdeket kovácsoljunk belőlük. Ez pedig az, hogy a magyar ökölvívás meginduljon felfelé.
– Ha egy a többség által elfogadott, hiteles személy veszi át a stafétát a szervezet élén, Ön szerint megszűnhetnek a korábban oly’ gyakori feszültségek szakosztályvezetők és edzők között?
– Mérséklődhetnek, ám sajnos tartok tőle, hogy a viták sosem fognak megszűnni. Olyan nem lesz soha, hogy mindenki elégedett, ám az elérhető, hogy a többség elégedett legyen.
– Miben látja jelenleg a hazai ökölvívás legnagyobb problémáját?
– Egyértelműen azt jelölném meg, hogy az utóbbi időkben elmaradtak az eredmények. Nyilván az valahol edzői feladat, hogy motiválják a fiatalokat, ám az is igaz, hogy az edzőknek nagyon nehéz dolguk van, ugyanis a srácok sem tesznek meg mindent azért, hogy sikeresek legyenek. Ha csak a pénz a motivációs erő, az már régen rossz. Ezt egy sportolónak érezni kell: belülről jövő motivációja kell, hogy legyen, hogy ő bajnok akar lenni. A másik az, hogy azok a fiatalok, akik elhagyják az utánpótlás-korosztályt, máris új helyzetbe kerülnek, hiszen hirtelenjében felnőtté válnak. Ezzel együtt az következik, hogy egy 19 éves srác akár már egy komolyabb felnőtt múlttal rendelkező versenyzővel is összekerülhet egy tornán. Az természetesen roppant kemény, mert ha valaki még fiatalon mérkőzik meg egy rutinos, tapasztalt riválissal, azért az az esetek többségében kiszámítható eredménnyel végződik. Ez elveheti a fiatalok kedvét. És akkor még az is ott van, hogy a gyerekek felnőttek közé lépése nemcsak korosztályváltást, hanem súlycsoportváltást is eredményez. Emellett gondolniuk kell a megélhetésre is. Mindezek olyan nehézségeket jelentenek, amelyekkel nem tudunk megbirkózni jelenleg. Az volna a legjobb, ha a Magyar Ökölvívó Szövetség által már meglévő támogatási programot tovább tudnánk fejleszteni, hogy még több tehetséges fiatalt tudjunk támogatni. Akkor talán nem veszítjük el a legnagyobb tehetségeket. Megfelelő menedzseléssel és versenyeztetéssel azt gondolom, a legjobbak képesek lehetnek arra, hogy eljussanak a világ élvonalába.
– A Csötönyi Sándor körül kialakult hangulatról mi a véleménye?
– Világ életemben a békés megoldások híve voltam. Soha nem akartam senki fölé kerekedni, pláne nem megalázni valakit. Még akkor sem, ha a másiknak van vaj a füle mögött. Ez nem az én stílusom, ezért én igyekeztem kimaradni a sárdobálásból is. Egyszerűen nem vagyok ilyen fajta ember, ez a habitusomból fakad. Igaz, nem is voltam olyan információk birtokában, melyek alapján állást foglalhattam volna. Egyébként sem gondolom, hogy a ’hangulatkeltés’ volna a megoldása a dolgoknak. Persze az is lehet, hogy azoknak van igazuk, akik másképpen gondolkodnak – én viszont nem török senki fölött pálcát.
– Sok ötlete, terve van, korábban a rendrakás fontosságát hangsúlyozta a sportágban. Utóbbi lehet, hogy megkésett már, korábban kellett volna elkezdeni?
– Szerintem a rendrakásnak folyamatosnak kell lenni, mindig időszerű. Látni kell: sosem lesz teljes egyetértés az ökölvíváson belül. Mindig lesznek nézeteltérések. Egy olyan etikai és fegyelmi bizottságot kell felállítani, amely ezeket nemcsak hogy megszünteti, hanem ha kell, meg is bünteti. Ha a szabályokat következetesen betartjuk, akkor előbb utóbb mindenki észbe kap. Látok esélyt az előrelépésre. Egy két éven belül kellene, hogy változás látszódjék, ám ne áltassuk magunkat: ez egy hosszabb folyamat lesz. Nem reális, hogy a következő olimpián már 2-3 aranyéremmel kalkuláljunk: egyelőre annak is örülhetünk, ha egyáltalán érmet tudunk szerezni. Ahhoz is szerencse kell.
– Érez-e drukkot, izgalmat a szombati nap közeledtével?
– Nem. Azért nem, mert teljesen átadtam magam ennek a történetnek. Ha a magyar ökölvívásnak szüksége van rám és meg akar választani, akkor szombaton megválasztanak elnöknek. Ha nincs rám szükség, természetesen megértem, s azt is teljes mértékben elfogadom. Segíteni szeretnék. Önzetlenül. A magyar ökölvívás a szívem csücske, így a közelében maradok minden esetben, s amit tudok, megteszek érte. Ha az emberek támogatnak, jó, ha nem, az is, bár a visszajelzések szerint az utóbbi miatt talán nem kell aggódnom.
– Úgy tűnik mindenre felkészült, készen áll.
– Nem tudom, hogy történhet-e olyan, amire nem számítok. Mindenre fel vagyok készülve. A szorítóban is számítottam a vereség lehetőségére, ezért nem félek tőle. Én teljesen nyugodtan megyek holnap a közgyűlésre, aztán aki hadakozni akar, az hadakozzon. Ha nem választanak meg, hátradőlök a karosszékben, s elkönyvelem: kevesebb lehetőségem van az életben.