Csongrád;emberölés;

- Öt évvel ezelőtti emberölést derítettek föl a rendőrök

Egy öt évvel ezelőtt történt csongrádi emberölést derítettek föl a rendőrök, a feltételezett elkövető beismerte a bűncselekmény elkövetését - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Huber Krisztián elmondta, a gyanú szerint egy akkor 22 éves férfi ölt meg egy 52 esztendős férfit Csongrádon 2012-ben.

Az áldozat eltűnését senki sem jelentette be, így a hatóságok sem keresték. Néhány hete azonban a rendőrség olyan adatok birtokába jutott, amelyek szerint a férfit megölték. A holttestét hétfőn egy csongrádi ház udvarán találták meg.

A nyomozók emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy - más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő - 27 éves férfit, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A delmagyar.hu beszámolója szerint a rendőrség hétfő délelőtt vonult ki nagy erőkkel a csongrádi Petneházy utcában álló házhoz. Az udvart egy munkagép segítségével több helyen átvizsgálták, a kutatás késő estig tartott. A lap információi szerint az ingatlan egyik tulajdonosa, egy huszonéves férfi rablás miatt börtönben van.

A tanulók és a tanárok jogait is sérthetik azok a nyolcadikos történelem tankönyvben található megfogalmazások, amelyek alapján hivatalból vizsgálatot indított az oktatási jogok biztosa. Aáry-Tamás Lajos az InfoRádiónak elmondta: három ajánlást fogalmazott meg az oktatásért felelős államtitkárnak.