Szerbia;Magyarország;menekültek;kerítés;Vojislav Seselj;

- Magyarellenes politikus támogatja Orbán kerítését

Vojislav Seselj, az ultranacionalista Szerb Radiális Párt (SRS) elnöke és elnökjelöltje a szerb közszolgálati televíziónak, az RTS-nek kifejtette, miként tartaná távol Szerbiától a menekülteket. „Orbán Viktorhoz hasonló szögesdrótot építenék, vagy ha ez sem lenne elég, aknákat telepítenék a határvidékre" – közölte Seselj. Utalt arra, egykor a hadsereg védte a határt, s szerinte vissza is kellene vezényelni ide a katonákat. Úgy véli, azért van szükség e lépésekre, mert Németország „ütközőzónává akarja változtatni Szerbiát".

Azért is meglepő, hogy az április 2-án esedékes elnökválasztásra készülő Seselj a magyar kormányfő kerítését támogatja, mert a gyűlöletkeltő kijelentéseiről ismert politikus nem egyszer tett nyíltan uszító, magyarellenes kijelentéseket. A kilencvenes évek háborús időszakában, a vajdasági Csókán tartott beszédében vérfürdővel fenyegette a magyarokat, valamint megtiltotta a katonai behívó elől elmenekült 20-25 ezer magyarnak a hazatérést. Horvátországban a szerb-horvát háborút megelőzve azt mondta a népnek, hogy "aki azt állítja, hogy ez nem szerb föld, azt le kell lőni, mint a kutyát". Továbbá kijelentette, hogy a vajdasági magyarokat buszra kellene pakolni (mindegyiknek adni egy szendvicset) és kitelepíteni Magyarországra. 2003 februárjában még szabad emberként Belgrádból Amszterdamba repült, majd kiadta magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Évekkel később hazaengedték súlyos betegsége miatt.

A Ladislav Bašternák elleni vádemelés meggyorsítja az új lakóhely keresésének folyamatát - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök az RTVS tegnapi vitaműsorában a bumm.sk közlése szerint. (Ladislav Bašternák ingatlanvállalkozó, akit adócsalással vádolnak hazájában.)