Óvakodjunk az utánzástól. Mármint attól, hogy őket majmoljuk. Azokat a magukat demokratáknak tartó dogmatikusokat, akiknek egyszerre a bolsevista sör lett az egyik fő ellenségük. Nem csupán ideológiai háborút bontakoztatnak ki egy ital ellen, hanem készek arra is, hogy egy törvénnyel nevetségessé tegyék az országot a világ szemében. Ahová eljut a lex Heineken tervének a híre, csak harsány röhejjel fogadhatják az ötletet. Normális politikusnak ilyen nem juthat eszébe.
Az óvatosságra intés nem elsősorban a terv megítélésére vonatkozik, hanem politikai környezetére. Attól, hogy ez az ötlet egyszerre és váratlanul tört rá a kormányzatra, nem változtat azon a tényen, hogy a mai Magyar Köztársaság hitelesen demokrácia és egyelőre az is marad. Jó, nem patyolattiszta, észlelhetők rajta foltok, de azok alapjában nem befolyásolják a politikai berendezkedés jellegét. A választási rendszer fonákságai miatt a törvényhozás, ha néha torzan is, de alapjában igazodik az Európai Unió jogrendszeréhez. Amiért igazán haragudhatunk, az a sajtó kezelési módja. Közvetlenül durva cenzúra még nincs, a nyomtatott újságok redakcióiban és gépei között - legalább is láthatóan - nem nyüzsögnek szigorú kormányellenőrök, a cikkek szerzőit utólag durván támadják ugyan, de előzetesen még nem kell írásaikat bemutatniuk, jóváhagyást kérniük a publikáláshoz. A közszolgálati sajtó - a hírügynökség, a tévék, a rádiók - csakugyan botrányos állapotban vannak. Nincs egyetlen uniós tagállam sem, amelyben még egyes részleteiben is ilyen mértékű volna az uniformizálás. Erősen túlozna, aki most, utólag szépségflastromokat keresne a Kádár-rezsim ilyen jellegű tevékenységére. Az sem volt álomvilág, de aki azt állítaná, hogy olyan kíméletlen volt, mint amilyenek ma Orbánék, az nem csupán kozmetikázik, valótlant is állít.
Mindezt azért fontos előrebocsátani, mert az a megszállottság, amely az ötágú csillagos sör sorsának törvényhozási ötleteit kíséri, igen erősen a Rákosi-korszakot idézi. Természetesen nincs ávó, elnyomó kíméletlenség, börtön-rezsim, csak hasonló gondolati felépítmény. Undorító eszmék képében. Az elviselhetetlen rögeszmék uralmában. Abban, amit úgy nagy általánosságban zsdanovizmusnak neveznek, nálunk pedig „révaizmusnak”. Tagadhatatlan, hogy Révai József a maga nemében intellektus volt. Vitathatatlanul européer, a világirodalom jó ismerője, kiterjedt nyelvtudással, aki eredetiben olvasta az angolszász, német, francia újságokat. S kíméletlen, amikor a nyilvánosság kereteit sztálinista módra értelmezte, és használni engedte. Valóban a legszigorúbb cenzúra, a jelképek félreértése és félremagyarázása, zord, a megtorlásig kegyetlen tiltás jellemezte. Mintha az úgynevezett szocializmusban kényszerűen élők döntő többsége odahaza - nosztalgiából, vagy gonosz meggyőződésből - horogkereszteket, nyilas jelvényeket rejtegetett volna.
Tudom jól, a mai magyar KDNP-t összehasonlítani a hajdani MKP-vel rágalomnak számíthat, de gondolatilag és főleg gyakorlatában mégsem olyan lehetetlenség. A türelmetlenség, a megszállottság, az engesztelhetetlen tiltás itt is felfedezhető. Tudatosan nem említek nevet, a "lex XY" kitalálójának és buzgó reklámozójának a nevét, köztudott, hogy őt tekinthetjük a mai magyar KDNP Révaijának. Talán ő nem annyira européer és művelt, mint, amilyen Révai volt, de hogy ugyanolyan makacs és bizonyos tekintetben rövidlátó, az alighanem közel áll a valósághoz.
Ma Európa több kormányában vannak jelen a kereszténydemokraták, az uniós Néppárt többnyire hangadó, befolyása is nagyobb lehet a többi párténál. Hivatkozhatnánk arra, hogy árnyalatokban más a katolikus kereszténydemokraták vallási befolyásolhatósága, mint a protestánsoké. Konrad Adenauer is protestáns volt, viszont Angela Merkel nem az ő másolata, még ha ma névleg ugyanannak a CDU-nak a vezetője is. A gondolati makacsság jellemzi egyes zsidó ultrákat is, a rendíthetetlen ortodoxok szemléletét. Idegenség, eltávolodás mindentől, ami a XXI. századhoz igyekeznék alkalmazkodni. Csak gondolatban, cselekvési szándékban nem. Csoda-e, ha róluk is a magyar kereszténydemokraták vezetője jut sokak eszébe. Meg az, hogy a Révai-féle dogmatizmus áll a legközelebb hozzá.
Hogyan is juthatott eszébe S. Zs.-nek 2017-ben szent háborút indítani egy nemzetközi sörmárka jelképe ellen? Szembeszállni néppárti cimboráival is.
Mint hírlik, egyelőre minden cseppfolyós. Ám eszembe se jut enyhítő körülményeket keresni annak ügyében, aki konokul kitart a lex Heineken eredeti változata mellett, hiszen ő egy az egyben Révai mai változata. Kósa Lajos tehát maga az erőd. Állítólag sokan a Fideszben és még a KDNP-ben is boldogan és ügyesen szabadulnának ötletétől. Még a nemzetközi sajtóban általában nem nagy kímélettel kezelt fideszesek közül is hajlanak erre.
Érzik, talán értik is hogy, miről van szó!
