London;terrortámadás;londoni terrortámadás;

FOTÓK: Jack Taylor/Carl Court/Getty Images

- Terror Londonban - Azonosították a merénylőt

A brit rendőrség hat helyen hajtott végre rajtaütést és nyolc embert vett őrizetbe a szerdai londoni merényletet követően - közölte a terrorelhárítás országos parancsnoka. A támadásban összesen négyen haltak meg, két civil - egy férfi és egy nő, a merénylő, egy rendőr, és összesen negyvenen sebesültek meg. Theresa May brit kormányfő csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Nagy-Britanniában született a merénylő, és az elhárítás ismerte. Az Iszlám Állam csütörtökön magára vállalta a terrortámadást. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard. A rendőrségi bejelentés szerint a támadást az 52 éves Khalid Masood hajtotta végre, aki a délkelet-angliai Kentben született, az utóbbi időben Közép-Angliában élt.

Az Iszlám Állam vállalta magára a londoni merényletet – jelentette korábban a dzsihadista szervezet szócsövének számító Aamák hírügynökség. Mint írják, "Az Iszlám Állam katonája követte el a támadást, követve azt az utasítást, hogy mérjen csapást a szövetségesek valamennyi állampolgárára."

Theresa May csütörtökön arról tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit, hogy a brit állampolgárságú merénylő ellen néhány éve az elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott "a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok" miatt. A kormányfő hozzátette, hogy ez múltbeli ügy, a merénylő az elmúlt időszakban nem került a hírszerzés látókörébe, és nem voltak előzetes hírszerzési értesülések arról, hogy mire készül.

Mark Rowley, a Metropolitan Police főparancsnok-helyettese korábban már közölte, hogy az illetőt "a nemzetközi terrorizmus ihlette", sőt a rendőrség bizonyos benne, hogy a terrortámadást egyedül végrehajtó férfinak nemzetközi terrorista kapcsolatai voltak. 

A brit kormányfő sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a merénylővel együtt összesen négyen haltak meg és negyvenen sebesültek meg. 36 embert ápolnak kórházban, közülük hétnek válságos az állapota. Mint mondta, a parlament melletti Westminster hídon elkövetett gázolásos merénylet sérültjei között - tizenkét brit állampolgár mellett - három francia gyermek, valamint két román, négy dél-koreai, két görög és egy-egy német, lengyel, ír, kínai, olasz és amerikai állampolgár van.

May tájékoztatása szerint 8 embert tartóztattak le a rendőrségi akciók során. A rajtaütéseket, házkutatásokat az észak-angliai Birminghamben és az ország más részein hajtották végre. Mark Rowley nyilatkozatából egyelőre nem derült ki, hogy az éjszakai razziák során letartóztatott hét ember milyen kapcsolatban állhatott a támadóval. A rendőrség további akciókat hajt végre, újabb érintett, a merénylettel kapocslatba hozható személyek felkutatása érdekében, de arról nem tudnak, hogy a lakosságot újabb azonnali támadás fenyegetné. A brit miniszterelnök is azt hangsúlyozta: nincs olyan hírszerzési értesülés, amely küszöbönálló újabb merénylet veszélyét jelezné.

A hatóság tudni véli, hogy ki volt a merénylő, de személyazonosságát egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. A halálra késelt rendőrt viszont megnevezték: Keith Palmert 43 évesen, szolgálat közben halt meg, felesége és gyermeke gyászolja.

A brit kormányfő bejelentette, hogy Nagy-Britannia nem változtatott a terrorkészültségi fokozaton. Eddig is a második legmagasabb, “komoly” volt a nemzetbiztonsági veszély, azaz egy terrorista támadásra “nagy valószínűséggel” lehetett számítani. 

Tudják, ki a merénylő?
Vélhetően tudják a hatóságok, ki követte el a szerdai londoni merényletet, hiszen lelőtték és a képét is megmutatták, csak egyelőre a nyomozás érdekei miatt nem közlik az információt - mondta Kis-Benedek József a köztévében. A biztonságpolitikai szakértő úgy fogalmazott: a rendőrök "pillanatok alatt" azonosították, hogy Birminghamben bérelték az autót, amellyel járókelők közé gázoltak, de nem biztos, hogy ugyanaz volt a bérlő és a támadó. Szerinte a módszerből ítélve az Iszlám Állam ideológiáját követte a merénylő. Közölte, hogy nem tekinti magányosnak az elkövetőt: segíthették a kocsibérlésben, és a helyszín kiválasztásában is "súghattak neki". Előkészített akcióról lehet szó, "nem véletlenül" vettek ennyi embert őrizetbe Birminghamben - jegyezte meg. Egy ilyen támadásra képtelenség felkészülni; bárhol, bármikor előfordulhat hasonló - vélekedett.

 

Szerda este a westminsteri parlament és a kormányzati negyed, a Whitehall környékét lezárták, miután kora délután rövid időn belül három helyen követtek el merényletet. Mint erről 6 órakor tartott sajtótájékoztatóján Mark Rowley, a Metropolitan Police főparancsnok-helyettese tájékoztatott, hogy a rendőrség “terrorista akciónak” minősíti a történteket. Az incidens egybeesett a brüsszeli Zaventem repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson elkövetett, 32 ember halálával járó támadás első évfordulójával.

Az 52 áldozatot követelő 2005. július 7-i metró- és busztámadások óta legsúlyosabb londoni incidenshez délután 2 óra 40 perckor hívták ki a rendőrséget. A merényletek a westminsteri palotához közeli Westminster-hídon kezdődtek, ahol egy fekete, négykerék meghajtású Hyundai személygépkocsi egy tucat gyalogosba rohant bele. A pánik közepette egy sérült nő beleesett a Temzébe. Súlyos állapota ellenére élve sikerült kimenteni a folyóból, egy másik asszony viszont életét vesztette.

Az ámokfutó tovább hajtott a parlamenti képviselők irodája, a Portcullis House és az alsóház épülete felé. Szemtanúk zaklatott beszámolója alapján előbb a parlament vaskerítésénél hajtott bele további járókelőkbe, majd az autó vezetője kiszállt az autóból és a megállítására irányuló kísérletek ellenére bejutott a parlament előtti, a Big Ben alatti szigorúan őrzött udvarba, a New Palace Yardba, ahol több rendőrt megsebesített fekete nyelű közönséges konyhakésével. Az egyik rendőrtiszt belehalt sérülésébe. A segítségükre siető felfegyverzett biztonsági személyzet egy tagja több lövéssel leterítette a támadót, akit a helyszínen nyújtott elsősegély ellenére nem sikerült megmenteni.

Minden korábbi precedenst nélkülözött az a mód és gyorsaság, ahogy Theresa May miniszterelnököt kivezették a parlamentből és biztonságos helyre szállították. A szokásos szerdai miniszterelnöki interpellációk után az ülésteremben maradt képviselők még több órán át nem hagyhatták el a kamarát. Ugyanígy lezárták a Downing Street-et, sőt biztonsági okokból a London Eye óriáskereket is. A sérülteket a Westminster-híd déli oldalán található St Thomas’ egyetemi klinikán látták el.

Robbanások történtek és hatalmas tűz ütött ki egy lőszerraktárban csütörtökre virradóra Ukrajna keleti részén, a Harkiv mellett lévő Balaklija városánál.