Kezdem érteni, miért kellett a házelnöknek olyan „no go” zónákat kialakítania az ország házában, ahová az újságírók be sem tehetik a lábukat. Ha egy képviselő nem elég óvatos és nyilatkozik, abból szörnyű dolgok derülhetnek ki.
Mint a napokban is, amikor a fideszes V. I. „honatya”, aki magára vállalta, hogy az igazságügyi bizottságban előterjeszti azt a bizonyos „vörös csillagos” agyrémet, és nem slisszolt el a kamerák elől. Odabent a képviselő meggyőzően érvelt a Heinekent büntető javaslat mellett, mert szentül meg volt győződve arról, hogy a világ legigazabb ügye mellett teszi le a voksát. Aztán kijött a teremből, megkérdezték tőle, mit gondol a Csíki – Heineken vitáról, ő meg csak nézett, ártatlan szemekkel. Ahhoz neki semmi köze. Ő nem iszik sört. Eszébe sem jutott megkérdezni attól, aki a kezébe nyomta a szövegét, hogy mi a fenéért lett most hirtelen olyan fontos nekünk az a sörösüvegeken virító vörös csillag. Majd most utána olvas, ígérte a riporternek.
Nem ez az első, hogy valamelyik parlamenti padkoptatónak fogalma sincs arról, amiről lelkesen szavaz. Megesett ez már az agrártárca parlamenti államtitkárával (!) is, aki csak utólag vette észre, hogy olyan döntésre nyomott igent, ami homlokegyenest ellenkezett tárcája érdekeivel. De hát istenem, előfordul az ilyesmi. Túl sok mindenről kellene olvasni, tájékozódni, a szavazáskor meg úgyis bekiabálják, melyik gombot kell megnyomni. (Feltéve, ha a bekiabálók nem tévednek.)
A gombnyomogatásnak nincs tétje. A többség „gombja” mindent visz, a képviselők pedig nálunk nem tartoznak felelősséggel a döntéseikért.
