Nagyon jó aránynak látszik, ha húszezer békés ünneplő mellett csak ötven-hatvan olyan akad, aki meg akarja zavarni a rendet. Márpedig el kell hinnünk, hogy március 15-én a Nemzeti Múzeum körül ez volt a helyzet, miután maga a Honvédelmi Minisztérium közölte ezt az adatot. A Nemzeti Rendezvényszervező Főosztály szerint "a rendőrség és a szervezők összehangolt munkájának eredményeként a nemzeti ünnep méltóságát sikerült megőrizni". Ehhez csak gratulálni tudunk mindenkinek, akit illet.
Mindössze az az apró - ám nem lényegtelen - kérdés merül fel, hogy azt a korpulens urat, aki hosszan beszélt, hova kell sorolni. A húszezer békéshez, vagy a csekély számú rendzavaróhoz. Igaz, nála nem volt síp, viszont néha kiabált, mégpedig olyan dolgokat, amelyek alkalmasak a rend - és a fejek - megzavarására. Ráadásul az, hogy a nemzeti ünnepet felhasználta uszításra, indulatok gerjesztésére és hamis tények valódinak való beállítására, azt jelzi, ő nem igazán ünnepelni akart. Politikai rendezvénnyé silányította az 1848-49-es forradalom és szabadságharc dicső tetteinek felidézésére szánt megemlékezést. Szándéka nyilvánvaló volt, s cselekedetét az sem menti, hogy nem ő az egyetlen, aki jeles évfordulókon így viselkedik. A politikusokat általában arról lehet megismerni, hogy az ünnepeket igyekeznek saját érdekükben, politikai céljaiknak megfelelően kihasználni.
Csak egyetlen példa arra, hogy mennyire hamis az, amit ünnepi beszéd gyanánt előadott az említett úr. Aki egyébként Magyarország miniszterelnöke, s mint ilyentől, joggal várhatnánk el felelős magatartást. Azt mondta ugyanis, "lehet még a magyarból valami, ha megértjük a 12 pont velejét, amely így hangzik: Legyen béke, szabadság és egyetértés". Az persze érthető - pontosabban: magyarázható -, miért nem említette a sajtószabadságot. Az ugyanis az ő szájából valóban nem hangzott volna túl elegánsan, minthogy az utóbbi évek éppen a sajtó - és a média - hatalmi bekebelezése jegyében teltek el. Viszont hiába igyekszünk megérteni az egykori 12 pont "velejét", ha közben azt kell tapasztalnunk, hogy a jelenlegi hatalom - élén az említett úrral - pontosan ezek ellen tevékenykedik. Megosztja a nemzetet, félelmet kelt és kisajátítja a nemzeti egység fogalmát: utóbbiba csak azokat érti bele, akik készek elfogadni és támogatni a "nemzeti erők" - értsd: a jelenleg uralkodók - hatalmát.
Ez a dolog most több szót nem érdemel - bár még hosszan lehetne róla beszélni -, de inkább elmondom, mi tette igazán ünnepivé ezt a március 15-ét. És ezúttal, szokásomtól eltérően nagyon szubjektív leszek, majd kiderül, miért.
Az ünnep előtti napon a Magyar Újságírók Szövetségében - a hagyományokhoz híven - díjazták a sajtó munkatársait. Köztük volt kollégánk, Bársony Éva, aki hosszú ideje - és remélhetőleg még nagyon sokáig - lapunk főmunkatársa. Azt pedig önök, az olvasók tudhatják a legjobban, mennyire megérdemelten vehette át az Aranytoll díjat, amelyet olyan rutinos, tapasztalt - s szándékosan nem mondom, hogy idős - újságírók kapnak, akik erre életművükkel szolgáltak rá. Bársony Éva mindent tud a filmekről. A régiekről természetesen, de az újak között is biztos szemmel és füllel igazítja el az olvasókat. Bevallom, amikor megnézek egy-egy alkotást, utána mindig - újra - elolvasom kritikáit, hiszen azok értően segítenek. Néhányszor pedig volt szerencsém vele együtt interjúzni a magyar filmművészet nagy alakjaival. Azért kérte, hogy menjek vele, mert úgy érezte, politikai kérdéseknél támaszra van szüksége. Persze nem volt, viszont láthattam, hogy az igazi nagyok - mint Jancsó Miklós, vagy Makk Károly - mennyire nagy becsben tartják Évát, s mennyire képesek vele egy nyelven beszélni mindenről.
Az öröm azonban e díj esetében még meg is duplázódott. Bársony Éva ugyanis azért kaphatott Aranytollat, mert egy ifjú kollégánknak eszébe jutott, hogy mennyire megérdemelné. A gondolatot pedig tett követte, javaslatot írt a MÚOSZ-nak és hozzá hosszú méltatást is a díjazandóról, aztán pedig "kijárta", hogy Éva rajta legyen a listán. Ez az ifjú kolléga még csak 22 éves, jelenleg egyetemre jár, de már négy éve állandó munkatársunk. Akkor jelentkezett a kulturális rovatnál, hogy írna, s kiderült, nemcsak tehetséges, hanem érdeklődő és a rá bízott témákban "naprakész". Mészáros Márton - mert róla van szó - többek között arról ismerszik meg, ha elmegy bármilyen eseményre, akkor nem tér vissza anélkül, hogy meg ne szólaltatná az ott felbukkanó nevezetes embereket. Ez persze minden cikkéhez pluszt ad, hitelessé teszi, miközben segít eligazítani az olvasókat.
Marci egyébként elismerésekben nagyon otthon van, hiszen immár nyolcszor osztotta ki Arany Medál díjait az irodalom és a kultúra kiemelkedő alakjainak. Hat kategóriában lehet szavazni azokra, akiket a voksolók érdemesnek tartanak a díjra, amelyet Marci maga talált ki és ad is át minden évben. Csak úgy mellesleg, ki lehet számolni, hogy amikor elkezdte, nagyjából 14 éves volt. Nem kétséges, előtte az élet.
Olyan - megosztott - országban élünk, ahol politikai rendezvénnyé képesek silányítani bármit. Egyelőre a hamis prófétáknak van lehetőségük megszólalni, s osztogatnak mindenféle díjakat is - érdemeseknek és érdemteleneknek -, különféle apropókból. De Bársony Éva Aranytolla, meg Mészáros Marci közéleti szerepvállalása azt jelzi, mégis van remény. Ők tették igazán ünneppé ezt a március 15-ét.
